Lehet, hogy sikersportág lesz a bicajpóló? (Fotó: MTI)
Új sportág mutatkozott be Szegeden: a lovaspóló „egyszerűsített” változataként még a XIX. század végén éltre hívott bicajpóló kipróbálói játszottak barátságos mérkőzést a Tisza-parti városban.
A bicajpólót még az 1890-es években találták ki az úri sportnak számító lovaspóló egyszerűbb néprétegek számára is elérhető változataként, ám akkor még füves pályán játszották – mondta Szakál Péter, a mérkőzés szervezője az MTI-nek.
Az 1908-as londoni olimpián még bemutató mérkőzéseket is rendeztek, ám nem lett olimpiai sportág belőle és lassan feledésbe merült. Az 1990-es években az Egyesült Államokban azonban újra felfedezték, és játszani kezdték, a szabályok azonban annyiban módosultak, hogy a pálya kemény borítású lett. A mai bicajpóló meccsek helyszíne főként betonozott kézilabda-, foci-, vagy nyáron használaton kívüli jégkorongpálya, de rendeznek mérkőzéseket üres parkolóházakban is – magyarázta a szervező.
A szabályok elég egyszerűek: a kerékpáron ülő játékosok egy leginkább hosszú nyelű húsklopfolóra hasonlító ütővel kergetik a floorballban is használatos labdát, amely mérete megegyezik a teniszben használatossal, ám jóval keményebb, és nem pattog. A cél – ahogy a labdajátékok többségénél – a gólszerzés, ám a találat csak akkor érvényes, ha az ütő kisebbik végével találták el a „csomagot”. A két, három-három tagból álló csapatnak a győzelemhez ötször kell betalálnia a kerékpár szélességű kapuba. Fontos, hogy a játékosok nem tehetik le a lábukat, ha mégis, „kongatni” kell a pálya szélén, a palánkon, vagyis néhány másodpercre kiesnek a mérkőzésből. Az ütközéseket nem tiltják a szabályok, de csak azonos az azonossal – test a testtel, ütő az ütővel, bicikli a biciklivel – találkozhat.
A sportág eszközigénye nem túl nagy, lényegében bármilyen kerékpárral játszható, csak az a fontos legyen rajta fék, és védőfelszerelésre sincs feltétlenül szükség. Az egyetlen nehézséget a különös formájú ütő jelentheti. Gazdagabb országokban bizonyára árulnak pólóütőket a boltban – mondta Szakál Péter, aki elárulta, hogy a szegedi mérkőzés kellékeit kiselejtezett hokiütőkből és vízvezetékcsövekből állították össze, de az ütőfej már Magyarországon is beszerezhető.
Az 1908-as londoni olimpián még bemutató mérkőzéseket is rendeztek, ám nem lett olimpiai sportág belőle és lassan feledésbe merült. Az 1990-es években az Egyesült Államokban azonban újra felfedezték, és játszani kezdték, a szabályok azonban annyiban módosultak, hogy a pálya kemény borítású lett. A mai bicajpóló meccsek helyszíne főként betonozott kézilabda-, foci-, vagy nyáron használaton kívüli jégkorongpálya, de rendeznek mérkőzéseket üres parkolóházakban is – magyarázta a szervező.
A szabályok elég egyszerűek: a kerékpáron ülő játékosok egy leginkább hosszú nyelű húsklopfolóra hasonlító ütővel kergetik a floorballban is használatos labdát, amely mérete megegyezik a teniszben használatossal, ám jóval keményebb, és nem pattog. A cél – ahogy a labdajátékok többségénél – a gólszerzés, ám a találat csak akkor érvényes, ha az ütő kisebbik végével találták el a „csomagot”. A két, három-három tagból álló csapatnak a győzelemhez ötször kell betalálnia a kerékpár szélességű kapuba. Fontos, hogy a játékosok nem tehetik le a lábukat, ha mégis, „kongatni” kell a pálya szélén, a palánkon, vagyis néhány másodpercre kiesnek a mérkőzésből. Az ütközéseket nem tiltják a szabályok, de csak azonos az azonossal – test a testtel, ütő az ütővel, bicikli a biciklivel – találkozhat.
A sportág eszközigénye nem túl nagy, lényegében bármilyen kerékpárral játszható, csak az a fontos legyen rajta fék, és védőfelszerelésre sincs feltétlenül szükség. Az egyetlen nehézséget a különös formájú ütő jelentheti. Gazdagabb országokban bizonyára árulnak pólóütőket a boltban – mondta Szakál Péter, aki elárulta, hogy a szegedi mérkőzés kellékeit kiselejtezett hokiütőkből és vízvezetékcsövekből állították össze, de az ütőfej már Magyarországon is beszerezhető.
Forrás: MTI
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik