Szépségverseny helyett olimpiára vágyik az angol gazella

Vágólapra másolva!
2011.02.02. 11:35
Címkék
Szépségversenyen is megcsodálták az „angol gazellát": Stephanie Pywell, a Miss England verseny 2010-es döntőse kvótát szeretne szerezni a 2012-es londoni olimpiára. Ez legutóbb angol magasugrónőnek 1996-ban, Atlantában sikerült – Pywellnek jó esélye van erre, de ha nem jön össze a kvóta, valószínűleg megél modellkarrierjéből is...

A Nemzetközösségi Játékokon hatodik, országos bajnok Pywellt a nagy angol magasugró-tehetségek között tartják számon, azonban 16 hónappal ezelőtt súlyos hátsérülést szenvedett, és a sportorvosok ideiglenesen mind az edzéstől, mind a versenyzéstől eltiltották.

Ezután döntött úgy, hogy megméreti magát egy szépségversenyen. Ez igencsak jól sikerült, hiszen előbb megválasztották Miss Newarknak, majd a Miss England versenyen döntőbe jutott, és az előkelő hetedik helyen végzett.

A kifutó után ismét a sportpálya következik: Pywell sérülése teljesen rendbe jött, így a delhi Nemzetközösségi Játékokon már elindulhatott.

„Tizenhat hónapja még alig bírtam lábra állni, annyira fájt a hátam. Nem is kívánhatnék többet, minthogy Londonban az olimpián hazámat képviselhessem, pályafutásom legbüszkébb pillanata lenne!" – fogalmazott a 23 éves hölgy.

Nem lesz könnyű dolga, ugyanis az olimpiai támogatás megszerzéséhez meg kell ugrania egyéni legjobbját, a 190 centimétert – és 2012 augusztusában még ennél is jóval többre lesz szüksége, ha érmet (vagy pontot) szeretne szerezni az ötkarikás játékokon. És ha nem sikerül a londoni kvótaszerzés? A Miss England szervezőitől Pywell már kapott egy ajánlatot, hogy legyen a szépségverseny résztvevőinek személyi trénere. Az alakját elnézve tudna mit tanítani!

 

 

Legfrissebb hírek

Döntöttek a Liverpool első felkészülési mérkőzéséről

Angol labdarúgás
12 perce

A skeetlövő Renner Bálint országos csúccsal tizenegyedik lett Lonatóban

Egyéb egyéni
13 perce

F1 75: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában

F1
17 perce

Lengyel válogatott kézilabdakapus érkezik Debrecenbe

Kézilabda
18 perce

Felkészülés: NB III-as ellenfelet győzött le a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
53 perce

Golovin Vlagyimir az U19-es Eb-ről: Aki kötelező éremszerzésről beszél, az nincs igazán képben

Kézilabda
1 órája

Huller Dániel nemzetközi versenyt nyert Olaszországban 800 méteren

Atlétika
1 órája

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik