Videó: búcsú – Casillas elsírta magát a sajtótájékoztatón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.12. 13:05
null
Casillas: nehéz a búcsú (Fotó: Reuters)
Elkezdte beszédét, de nem sokáig tudta folytatni Iker Casillas. A Real Madrid labdarúgócsapatától távozó kapus sajtótájékoztatót tartott, de már az első másodpercekben elcsuklott a hangja.

„Ez sportpályafutásom legnehezebb napja – mondta Casillas, miután könnyeit nyelve szóhoz jutott. – Nemcsak labdarúgóvá, hanem emberré is nevelt ez a klub, és ezért nagyon hálás vagyok. Minden edzőmnek, minden velem dolgozó edzői stábnak köszönök mindent, nagyon sokat tanultam mindegyiküktől. Remélem, a madridiak, a szurkolók nemcsak jó vagy rossz kapusként őriznek meg az emlékezetükben, hanem jó emberként is.”

Casillas – aki beszéde közben egyedül, mondhatni magára hagyatottan ült az emelvényen – megköszönte a jelenlévőknek, hogy ezen a speciális napon vele töltik az idejüket, és megköszönte új klubjának, a Portónak is a bizalmat.

„Sok oka van annak, miért a Portóban folytatom. Először is új csapatom edzője egyértelművé tette, hogy lelkesen vár. Meggyőzött a klub elkötelezettsége, sikeréhsége is. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy ne okozzak csalódást, és hogy olyan sok trófeához segítsem hozzá a csapatot, amennyihez csak lehetséges.”

A 162-szeres spanyol válogatott kapus hozzátette: bár mostantól a Porto játékosa, nem búcsúzik örökre, nem szakad ki a Real Madrid családjából.

2+1 ÉV A PORTÓNÁL

A Porto hivatalos honlapján közölte, hogy kettő plusz egyéves szerződést köt Iker Casillasszal, a Real Madridtól távozó kapussal. A 34 éves játékosról azt írja a klub internetes oldala, hogy a portugál bajnokság „legnagyobb múltú" futballistája lesz, és az első világbajnok, aki a Portóban megfordul.

„Biztos vagyok abban, hogy a jövőben találkozunk még. Szóval nem köszönök el, mert ez nem életre szóló búcsú. Remélem, hamarosan újra élvezhetjük egymás társaságát. Addig is, bármerre járok a világban, azt kiáltom: Hala Madrid!”

A madridi csapat vasárnap útra kelt távol-keleti és ausztráliai túrájára – a korábbi társak így búcsúztak a kapustól.

A sajtótájékoztató teljes felvétele

Legfrissebb hírek

Ahol a kiskutya is őstehetség – Mókás videót osztott meg Sallai Roland édesapja

Minden más foci
2025.07.31. 10:25

Videó: hajmeresztő hibákkal temette el csapatát a svájci kapus

Minden más foci
2025.07.29. 07:34

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Videó: mutatjuk Diogo Jota legszebb liverpooli góljait

Angol labdarúgás
2025.07.03. 12:02

Videó: sztár lett a hondurasi szurkolóból, aki hatalmasat esett az Arany-kupa-meccsen

Minden más foci
2025.06.22. 12:19

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Ez az év kihagyott helyzete az NB I-ben? Íme, Colley ziccere! – VIDEÓ

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:20
Ezek is érdekelhetik