Ezt bánhatja a Sevilla: négyig jutott a Camp Nouban a Barca

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.06. 20:51
null
Nem csak Lionel Messi idénybeli első bajnoki gólja miatt volt ok az örömre Barcelonában vasárnap este (Fotó: AFP)
Habár nem játszott tökéletesen a Barcelona, elsősorban az első félidőben nyolc perc alatt szerzett három gólnak köszönhetően simán (4–0) legyőzte az ordító helyzetek sorát elpuskázó Sevillát a La Liga 8. fordulójának záró mérkőzésén.

SPANYOL LA LIGA
8. FORDULÓ

FC Barcelona–Sevilla 4–0 (L. Suárez 27., Ar. Vidal 32., O. Dembélé 35., Messi 78.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Habár a statisztika nem a vendégek mellett szólt a találkozó előtt (a legutóbbi 14, Camp Nouban rendezett Barca–Sevillán 13 hazai siker mellett egyetlen döntetlen született, illetve legutóbb 2002 decemberében nyert bajnokit a gránátvörös-kékek pályáján az andalúziai csapat), nem számíthatott könnyű mérkőzésre a Barcelona a meccset a hatodik helyről váró Sevilla ellen.

A vendégeknél ott volt a kezdőben a Real Madridtól kölcsönvett Sergio Reguilón, illetve Jesús Navas és Nolito is, a hazaiaknál pedig az eltiltott Clément Lenglet helyett Jean-Claire Todibo kapott szerepet, a sérüléséből visszatérő Jordi Alba, valamint Antoine Griezmann és Sergio Busquets pedig csak a kispadra ülhetett le – Ousmane Dembélé és Arturo Vidal került a kezdőbe.

Jól is kezdte a mérkőzést a Sevilla: Luuk de Jong három hatalmas helyzetet is elpuskázott – a kétszázadik Barca-meccsén pályára lépő Marc-André ter Stegen óriásit védett az első sansznál –, a holland támadón kívül elsősorban Lucas Ocampos veszélyeztetett, ám sorra hagyta ki a lehetőségeket Julen Lopetegui csapata, ez pedig megbosszulta magát.

Ugyanis a játékrész második felében nyolc perc alatt átgázolt ellenfelén a Barcelona: először a 27. percben ünnepelhettek a hazaiak, ekkor az ismét balhátvédként szereplő Nélson Semedo beadása után Luis Suárez hét méterről, ollózó mozdulattal szerzett remek gólt (1–0). Öt perccel később Arthur szemfüles indítására Arturo Vidal érkezett, és be is pöckölte a kapuba a második gólt (2–0), újabb három perc elteltével Arthur labdaszerzését követően Ousmane Dembélé tört a kapura, és egy remek lövőcsel után a jobb alsóba gurított (3–0).

Valóságos sokk lehetett ez a vendégeknek, akik simán vezethettek volna az első 27 perc alapján. A szünetben kettőt is változtatott Lopetegui – Joan Jordán Oliver Torrest, Munir El Haddadi pedig Nolitót váltotta. Nem kezdte rosszul a második félidőt sem a Sevilla, Luuk de Jong a negyedik hatalmas ziccerét is elhibázta, ám hiába próbálkoztak a vendégek, illetve hiába állt be Javier Hernández is, nem tudott szépíteni a Sevilla.

Lionel Messi viszont a 78. percben megszerezte idénybeli első bajnoki gólját: a sérülések miatt eddig alig-alig játszó argentin szabadrúgásból volt eredményes – körülbelül 22 méterről, jobbról, természetesen ballal lőtt a Barca csapatkapitánya. 4–0

Semmi különlegesre sem számíthattunk a hátralévő játékidőben, ám mégis történt valami egészen szokatlan: a Jean-Claire Todibo lecserélése miatt a felnőttek között először pályára lépő húszéves uruguayi hátvéd, Ronald Araújo Gerard Piqué elrontott közbelépését próbálta javítani a kilépő Chicharitót követve, ám lerántotta őt utolsó emberként, így egyből villant a piros lap. Jó kérdés, milyen mondattal tűnhetett ki az egy emberként reklamáló Barcából Ousmane Dembélé, de reklamálás miatt őt is zuhanyozni küldte Antonio Mateu Lahoz játékvezető.

Ha minden igaz, Araújo előtt legutóbb a Guardiola-éra alatt debütált Barcelona-játékos piros lappal: akkor a ma már katari al-Arabiban futballozó, 17 éves Marc Muniesát küldte ki első meccsén (2009 májusában, az Osasuna elleni 1–0-s vereség során) a bíró.

A hátralévő játékidőben már nem változott az eredmény, így a Barca fontos győzelmet aratott egy kemény rivális ellen, ezzel a második helyre lépett a tabellán.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 8 5 3 16–8 +8 18
2. Barcelona 8 5 1 2 20–10 +10 16
3. Atlético Madrid 8 4 3 1 7–4 +3 15
4. Granada 8 4 2 2 15–10 +5 14
5. Real Sociedad 8 4 1 3 13–9 +4 13
6. Sevilla 8 4 1 3 10–11 –1 13
7. Athletic Bilbao 8 3 3 2 7–4 +3 12
8. Valencia 8 3 3 2 12–12 0 12
9. Villarreal 8 3 2 3 19–13 +6 11
10. Levante 8 3 2 3 10–10 0 11
11. Osasuna 8 2 5 1 7–7 0 11
12. Getafe 8 2 4 2 12–12 0 10
13. Valladolid 8 2 4 2 7–8 –1 10
14. Eibar 8 2 3 3 10–10 0 9
15. Celta Vigo 8 2 3 3 5–9 –4 9
16. Betis 8 2 3 3 11–16 –5 9
17. Alavés 8 2 2 4 5–9 –4 8
18. Mallorca 8 2 1 5 6–12 –6 7
19. Espanyol 8 1 2 5 4–14 –10 5
20. Leganés 8 2 6 4–12 –8 2
Legfrissebb hírek

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
8 perce

Sörloth mesternégyesével ütötte ki az Atlético Madrid a Real Sociedadot

Spanyol labdarúgás
11 órája

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
14 órája

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
18 órája

Tovább robog a másodosztály felé a Las Palmas

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 23:01

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 20:34

Kórházba került a Girona vezetőedzője, a hétvégi bajnokin sem ülhet le a kispadra

Spanyol labdarúgás
2025.05.09. 17:10

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48
Ezek is érdekelhetik