Di María José Mourinho első fogása a Realnál

Vágólapra másolva!
2010.06.28. 22:18
null
A Real hivatalos honlapján jelentette be Di María érkezését (Fotó: realmadrid.com)
Címkék
 A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette a Benfica argentin válogatott játékosának, Ángel Di Maríának szerződtetését. A támadó középpályás hatéves kontraktust írt alá a fővárosi együttessel.

A Real Madrid hivatalos honlapján jelentette be az új vezetőedző, José Mourinho első nyári  igazolását, az argentin válogatottal a dél-afrikai világbajnokságon szereplő 22 éves Ángel Di María szerződtetését.

A Benficától érkező szélső hat évre írt alá a királyi gárdához, és a hírek szerint 25 millió eurót fizetnek érte.

A hatalmas tehetségnek tartott Di María a legutóbbi idényben 26 bajnokin öt góllal és 12 gólpasszal járult hozzá a Benfica bajnoki címéhez, az Európa-ligában 12 meccsen háromszor volt eredményes és hat gólpasszt jegyzett. A dél-afrikai világbajnokságon eddig négy meccs jutott neki, de sem gól, sem gólpassz nem fűződik a nevéhez.

Di María tagja volt a 2007-ben U20-as világbajnokságot, 2008-ban pedig olimpiát nyerő argentin válogatottnak.

Legfrissebb hírek

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
1 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
2 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
2 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
2 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
2 órája

Gyász: elhunyt az Újpest Öregfiúk legendás edzője

Labdarúgó NB I
3 órája
Ezek is érdekelhetik