Címvédéssel 21. alkalommal bajnok a Barcelona

Vágólapra másolva!
2011.05.11. 19:51
null
Seydou Keita fejese barcelonai aranyat ért (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 36. fordulójában a Levante vendégeként döntetlent játszott a listavezető Barcelona, a katalánok így megvédték bajnoki címüket, hiszen a hátralévő két fordulóban már csak befogni lehet őket legfeljebb, megelőzni nem. Pep Guardiola csapatának egy pont kellett a bajnoki cím biztosításához, körülbelül ennyit is adott ki magából idegenben. A Barcelona sorozatban harmadszor lett bajnok, az elmúlt hét évben ötödször, míg a klub történetében már 21. alkalommal.

A katalánok nem ünnepeltetik magukat előre, és nem bíztak semmit a véletlenre, a lehető legkomolyabban vették a találkozót. No persze, így tudnak maguknak nyugalmas időszakot a május 28-i BL-döntőig. Pep Guardiola vezetőedző a Víctor Valdés – Dani Alves, Piqué, Mascherano, Abidal – Xavi, Busquets, Seydou Keita – Messi, David Villa, Afellay kezdőcsapatot küldte pályára.

A francia balhátvéd pályára lépését nyugodtan sorolhatjuk még most is a csoda kategóriába, hiszen két hónapja sincs, hogy májdaganattal műtötték. Most pedig nem jelképes perceket tölthetett a pályán – mint a Real Madrid elleni BL-elődöntőben –, vagy egy eldőlt összecsapás hajrájára állt be – mint a hétvégi bajnokin az Espanyol ellen 2–0-s Barca-vezetésnél –, hanem a kezdőbe jelölték. Guardiola, aki sérülések miatt egyébként is gondban van a balhátvédeket illetően, korábban a BL-döntővel kapcsolatban is megelőlegezte Abidalnak a kezdést.

1. FÉLIDŐ

A tengerzöld szerelésben játszó vendégek a kezdés után azonnal megkezdték a labda járatását, ahogyan azt csak ők tudják. Öt perc telt el hasonló játékkal, a vendégek oldalt és mélységet is gyakran váltottak, de a kapuig nem jutottak. Igaz, közben a labdát sem engedték át ellenfelüknek. A nem túl gyakori katalán labdavesztéseket azonnali letámadás és a labda visszaszerzése követte, csírájában elfojtva az amúgy is vérszegény hazai próbálkozásokat. Az első tíz percben a Barcelona kettes üzemmódban dolgozott, gyakorlatilag a bemelegítésük intenzívebb lehetett.

A 15. perchez érve Dani Alves gyorsított a tempón, a jobbhátvéd kétszer is a hazai tizenhatoson belülre sprintelt, de előbb tisztázták a beadását, majd a neki szánt indítást fejelték el a brazil elől. A 17. percben szép támadást vezetett a Levante: Felipe Caicedo kavargatott a jobb szélen, beadását a középen üresben érkező Xisco Nadal belsőzte kapásból a tizenhatosról a jobb kapufa mellé. Többet ígért az akció, csak a befejezést elkapkodták a vendéglátók.

Ha nem is hozta tűzbe a hazaiakat a lehetőség, mindenesetre önbizalmat adott nekik: bátor játékkal ez ellen a Barcelona ellen nemcsak kereshetnek, hanem találhatnak is valamit. Helyzetig igaz ők sem jutottak, de sokkal lelkesebben rohamoztak, mint korábban. A vendégek egyelőre nem fújtak még ébresztőt. A 28. percben váratlanul és tőlük szokatlan módon szereztek vezetést a vendégek! Xavi a kezdőkör környékéről ívelte előre a labdát, amely harminc métert szállt. A balösszekötő helyén nagy lendülettel érkező Seydou Keita 15 méterről, két védőt megelőzve stukkolta a labdát a kapu jobb oldalába. 0–1

Az egy szem hazai csatárként is veszélyes Caicedo egyenlíthetett volna, ha nem állították volna meg véleményes lesen, és nem védett volna Víctor Valdés bravúrral. A kapott gól kicsit elvette a hazaiak kedvét a munkától, a Levante védekezéssel és rombolással töltötte a félidő hajráját megelőző perceket. A vendéglátók térfelükre visszazárva négy négy kettes, háromsoros, szoros védőfalat alkottak, a vendégek tették-vették a labdát, nekik aztán tényleg nem volt sürgős.

Amilyen váratlan volt vendégek vezető találata, annál váratlanabb volt a házigazdák egyenlítése a 41. percben. Caicedo kapott egy indítást, amelyre nem túl meggyőzően sprintelt rá. A rutinos Gerard Piqué azonban gyermeteg hibát követett el – óriási lyukat rúgott –, majd a kifutó Víctor Valdés combján pattant tovább a labda, amely így lett jó a Levante centerének, aki nyolc méterről az üres kapuba passzolt. 1–1

A szünetig Lionel Messi centikkel mellé tekert, 23 méteres szabadrúgása fért bele és a katalán védelem újabb bizonytalansága, ami majdnem hazai vezetést eredményezett. A közepes színvonalú, kevés helyzetet hozó első félidő igazságos döntetlennel zárult.

2. FÉLIDŐ

Guardiola alapos fejmosást tarthatott az öltözőben, a vendégek felpörgették a játékot, de a szívós Levante védőmunkája eredményesnek bizonyult. Afellay játéka üde színfolt volt a Barcánál, a holland ugyanis a tőle megszokott lendülettel vállalta fel a sprinteket, más kérdés: előbb-utóbb az egyik ellenfél felborította, míg a vendégek összjátéka nem jutott vele előrébb. Sőt sokszor kifejezetten „idegen testnek" tűnt a légiós...

Az 58. percben Messi villant: öt védő között tört kapura, majd 14 méterről, már ajtó-ablak helyzetben a rövidet vette célba, labdája a kapufáról keresztbe pattant a hazai kapu előtt, a helyzet odalett. A 61. percben Abidal helyett a fiatal Fontás szállt be a játékba, így utóbbi már közelről láthatta, ahogy a tizenegyes pontnál Caicedo feldobta magát, de a bíró nem ette meg a mutatványt. Nem sokkal később a szokatlanul bizonytalan Piqué viszont besárgult a hazai gól szerzőjéről.

A 72. percben ismét Messi varázsolt. Jobbról cselezett keresztbe a tizenhatos előtt – ő ilyet sohasem szokott... –, négy embert is becsapott, majd kettő között lőtt, a labda a bal alsó mellett suhant el.

Közeledett a hajrá, a Levante egyre inkább elfáradt, és miután a gólszerző egy szem hazai csatárt, Caicedót is lecserélték, gyakorlatilag feladták a támadásokat és a három pont megszerzésének reményét. A vendégeknek meg ugye eleve jó volt az iksz. A hajrában nagyon érződött a Barcelonán, hogy megelégszik az egy ponttal, a mérkőzésben semmi egyéb motivációt nem talált magának. Igaz, olyan nagyon nem is kerestek. A lefújásig már nem változott az eredmény, a hármas sípszó több szempontból is megváltásként érkezett, alighanem minden résztvevőnek.

Az Osasuna kétgólos hátrányból mentette meg a Sevilla elleni találkozót és tartotta otthon a három pontot. Álvaro Negredo az első félidő közepén két perc alatt kétgólos előnyhöz jutatta a vendégeket, a házigazdák a szünet utáni első percben szépítettek. A pamplonai gólt szerző Kike Sola a hajrában második aznapi találatával már egyenlített, majd a 90. percben Dejan Lekics egy gyors hazai kontrát fejezett be góllal.Az Osasunában kezdőként kapott lehetőséget a csapat magyar légiósa, Vadócz Krisztián, aki végig a pályán volt.

A fordulóban a Valencia és a Mallorca is idegenben jutott egy-egy ponthoz. A Valencia kétszer szerzett vezetést az Espanyol otthonában, de a katalán házigazdák mindkétszer egyenlítettek, előbb tíz perccel később, másodjára a hajrában. A Hércules otthon a 36 éves Sendoa Aguirre duplájával a szünet előtt kétgólos előnyre tett szert, de jött a hajrá előtti háromperces rövidzárlat, ami elég is volt a vendégeknek az egalizáláshoz.

A Zaragoza egygólos vereséget szenvedett a Real Sociedad vendégeként, előbbiek magyar légiósa, Pintér Ádám a cserepadról tekinthette meg a találkozót.

LEVANTE–BARCELONA 1–1
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 36 29 5 2 92–20 +72 92
2. Real Madrid 36 27 5 4 91–31 +60 86
3. Valencia 36 20 7 9 62–44 +18 67
4. Villarreal 36 18 8 10 53–40 +13 62
5. Athletic Bilbao 36 17 3 16 56–53 +3 54
6. Atlético Madrid361571456–49+752
7. Sevilla 36 15 7 14 56–58 –2 52
8. Espanyol 36 15 4 17 44–51 –7 49
9. Santander 36 12 10 14 39–52 –13 46
10. Málaga 36 13 6 17 52–64 –12 45
11. Osasuna361281644–440 44
12. Levante 36 12 8 16 40–50 –10 44
13. Mallorca361281637–49–1244
14. Real Sociedad361422047–62–1544
15. Sporting Gijón 36 10 13 13 33–41 –8 43
16. Deportivo 36 10 12 14 31–45 –14 42
17. Getafe 36 11 7 18 46–59 –13 40
18. Zaragoza 36 10 9 17 37–52 –15 39
19. Hércules 36 9 7 20 35–58 –23 34
20. Almería 36 5 12 19 32–61 –29 27
Legfrissebb hírek

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
10 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
32 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
46 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik