A Barcának nem okozott gondot a harmadosztályú ellenfél

Vágólapra másolva!
2010.10.27. 00:10
null
Maxwell (szemben) remekül játszott, mindkét gólban szerepet játszott (Fotó: Action Images)
Címkék
A spanyol Király-kupa 4. fordulójában az első mérkőzésen a Barcelona Maxwell és Pedro góljával 2–0-ra nyert a harmadosztályú Ceuta otthonában.

A Barcelona nem esett a Murciával ikszelő Real Madrid hibájába – a katalánok nagy lendülettel kezdtek, fél óra alatt két gólt szereztek, és ezzel el is döntötték a harmadosztályú Ceuta elleni idegenbeli kupameccset. Sőt, alighanem a továbbjutást is.

A Barcelona a Pinto – Adriano, Fontás, Bartra, Maxwell – Thiago, Mascherano, Keita – Pedro, Bojan Krkic, Jeffrén összeállításban kezdett, és a 17. percben meg is szerezte a vezetést Maxwell révén.

A támadásokhoz gyakran felzárkózó brazil védő egy bal oldali támadás végén éles szögből hét méterről lőtt a kapuba.

Nyolc perccel később Maxwelltől indult az akció, felívelt labdáját a Barca B keretéhez tartozó 19 éves középpályás, Thiago Alcántara továbbította a hosszún érkező Pedro elé,  aki becsúszva a kapuba lőtt, és ezzel be is állította a 2–0-s végeredményt.

A folytatásban ugyanis már csak helyzetekig jutott a Barcelona, elsősorban Bojan Krkic révén, aki a legnagyobb lehetőségeket is elpuskázta (egy ízben például négy méterről a felső lécet találta el). A katalánok végig uralták a meccset, és ha nem is égtek a legmagasabb hőfokon, könnyedén győztek – ahogy azt egy harmadosztályú csapattal szemben a szurkolók el is várják.

Rossz hír a Barca drukkerei számára, hogy Jeffrént vállsérülés miatt már az első félidőben le kellett cserélni, kivizsgálásra kórházba szállították.

CEUTA–BARCELONA 0–2

 

SPANYOL KUPA
4. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Ceuta–Barcelona 0–2 (Maxwell 17., Pedro 25.)

 

Legfrissebb hírek

Pályakerékpáros-vb: aranyéremmel zárta pályafutását Viviani, Lavreysen történelmet írt

Kerékpár
38 perce

A legendás játékosát gyászoló Jets csodát tett Cincinnatiben

Amerikai sportok
57 perce

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Robbie Keane: Ha lecserélhettem volna az összes játékost a szünetben, megtettem volna…

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: sima sikerrel rajtolt a címvédő

Röplabda
1 órája

Vinícius Júnior balhéjáról is beszélt Xabi Alonso a győztes el Clásico után

Spanyol labdarúgás
2 órája

Juhász Dorka volt a mezőny legeredményesebb játékosa Mersinben

Kosárlabda
2 órája

Serie A: két tizenegyessel mentett pontot otthon a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik