Real: Mourinho még nem döntött Benzema és Higuaín között

2012.08.18. 17:05
Címkék
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője, a portugál José Mourinho döntési helyzetben van, ugyanis a Valencia elleni bajnoki premieren két klassziscsatára közül csak az egyiket küldi kezdőként a pályára. Azt viszont még nem nevesítette, hogy melyiket.

„A kezdő? Már megvan a fejemben, de azért megvárom még az utolsó edzést. Benzema és Higuaín közül azonban csak az egyik lesz a kezdőben. A világ két legjobb csatáráról van szó” – mondta Mourinho, aki elárulta azt is, hogy a védelem közepén a Pepe, Sergio Ramos páros élvez majd elsőbbséget, ezen a poszton az Albiol, Varane duó vár bevetésre készen.Mourinho, aki elárulta azt is, hogy a védelem közepén a Pepe, Sergio Ramos páros élvez majd elsőbbséget, ezen a poszton az Albiol, Varane duó vár bevetésre készen.

A francia és az argentin légiós közötti választás már az előző szezonban is rányomta a bélyegét a szakmai munkára, amit korábban azért lényegesen megkönnyített az érintettek esetleges sérülése, illetve formahanyatlása.

A Valencia elleni bajnokival kapcsolatban a közeljövővel is foglalkozott – külön kiemelte kollégáját, Mauricio Pellegrinót, akinek felkészültségét és rátermettségét dicsérte –, de szóba került a távolabbi jövő is.

„Nehéz addig egyetlen klubnál dolgozni, mint ahogyan Ferguson teszi. Az lehetetlen küldetés. Viszont nekem négyéves szerződésem van, és ha már aláírtam, akkor meg kell felelnem az elvárásoknak. A célom továbbra is az, hogy eredményes legyek a csapatommal, és valami egyedit nyújtsunk folyamatosan.”

Legfrissebb hírek

Edzőt váltott az Union Berlin, Marie-Louise Eta ismét történelmet írt

Német labdarúgás
4 perce

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
42 perce

Vasárnapi sportműsor: megkezdi szereplését a magyar női jégkorong-válogatott a budapesti vb-n

Minden más foci
7 órája

Gottfridsson jogellenesnek tartja, hogy szerződést bontott vele a Szeged

Kézilabda
7 órája

A Kazincbarcika az NB I első kiesője; Liverpool: a bajnoki nyeretlenség lezárva, jöjjön a BL-visszavágó!

E-újság
8 órája

Erőpróba a javából – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
8 órája

Egy ügyünk, a sport – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Majdnem eladta kétgólos előnyét a Rennes

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik