Felkészülés: a Barca egy góllal győzött a Hamburg ellen

Vágólapra másolva!
2012.07.24. 19:53
null
A két barcelonai gólszerző, Alves és Deulofeu ünnepelhetett (Fotó: mundodeportivo.com)
Címkék
A Barcelona 2–1-re győzött a Hamburg ellen felkészülési mérkőzésen idegenben.

A Barcelonát érzékeny veszteség érte a találkozó előtt, miután kiderült, hogy sérülése miatt nem léphet pályára Lionel Messi, így a katalánok nem kapják meg a teljes fellépti díjukat a fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Hamburgtól.

A Barcelona számára az összecsapás azonban kiválóan kezdődött: Dani Alves már az 5. percben megszerezte a vezetést Tito Vilanova vezetőedző első találkozóján, egy szögletet követően Alexis Sánchez tette vissza neki a labdát.

A 16. percben a gránátvörös-kékek ifjú tehetsége, a mindössze 18 éves Gerard Deulofeu, az U19-es Eb sztárja dolgoztatta meg René Adlert.

A 20. percben aztán egyenlítettek a németek: a Barca játékosai labdát vesztettek, Marcus Berg a felső lécet találta el, ám a kipattanóból Tolgay Arslan betalált.

A 37. percben aztán a fiatal Deulofeu megszerezte a Barcelona– mint később kiderült– győztes gólját. Alves szerzett labdát, majd Afellay vitte fel a jobb szélén, és bár a beadását még kiütötte Adler, a 18 éves futballista érkezett, és győztes gólt szerzett.

A Barcánál a győzelem ellenére nem lehetett felhőtlen az öröm, ugyanis Marc Muniesa megsérült az összecsapáson, és az első hírek szerint súlyos lehet a sérülése, a keresztszalagjával lehetnek gondok.

A görög Xanthi elleni felkészülési mérkőzésen Kovács Zoltán védte a Nea Szalamisz kapuját. A ciprusi együttes magyar légiósával 3–0-s vereséget szenvedett.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
HAMBURGER SV (német)–FC BARCELONA (spanyol) 1–2
HAMBURG. 1. félidő: Adler – Diekmier, Bruma, Mancienne, Aogo – Westermann, Skjelbred – Arslan, Son, Jansen – M. Berg. A 2. félidőben pályára lépett: Rudnevs, Ilicevic, Tesche, Beister, Sala, Steinmann, Besic
BARCELONA. 1. félidő: Pinto – D. Alves, Bartra, Mascherano, Adriano – Espinosa, Dos Santos, S. Roberto – Afellay, A. Sánchez, Deulofeu. A 2. félidőben pályára lépett: Oier (kapus), Balliu, Sergi Gómez, Muniesa, Planas, Ilie, Rafinha, Román, Patric, Lobato
Gólszerző: Arslan (20.), ill. D. Alves (4.), Deulofeu (36.)
Xanthi Skoda (görög)–Nea Szalamisz (ciprusi) 3–0
Bastia (francia)–Evian (francia) 4–0
Legfrissebb hírek

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
20 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
22 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
35 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
39 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
54 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik