Hét és fél év börtönre ítélték a Sevilla elnökét

Vágólapra másolva!
2011.12.19. 15:06
null
Del Nido bűnének nincs köze a futballcsapathoz (Fotó: Action Images)
Címkék
Csalás, korrupció és sikkasztás bűntette miatt hét és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a málagai bíróság a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sevilla elnökét, José María del Nidót.

José María del Nidót a „tiszteletdíjak” ügyében ítélték el, amelyet Marbella önkormányzatának korrupt gazdálkodásának feltárására indított a spanyol ügyészség.

A Sevilla elnöke, aki ügyvéd, 1999-től kezdett el a tengerparti andalúziai városnak dolgozni, és az ügyészség szerint hatmillió eurót vett fel olyan szolgáltatásokért, amelyeket el sem végzett.

Az ügyészség harmincéves börtönbüntetést kért Del Nidóra, de az ügyvédet néhány vádpont alól felmentették, így „csak” hét és fél évet kell rács mögött töltenie.

Julián Munozt, Marbella korábbi polgármesterét ugyanilyen mértékű büntetéssel sújtotta a bíróság, a két elítéltnek kártérítést is kell fizetnie Marbellának. Del Nidónak hárommillió eurót kell önként fizetnie, míg Munoz 2.78 millió euróval lesz szegényebb.

Nem csak ketten vettek részt a csalásokban, többek között Del Nido korábbi feleségét is elítélték, akit két évre küldték rács mögé bűnrészesség miatt.

Legfrissebb hírek

NB I: Diósgyőr–ETO

Labdarúgó NB I
1 perce

Hatodszor is nyert a britek curling vegyes párosa a milánó-cortinai olimpián

Téli olimpia 2026
16 perce

Gyeplabda: megvédte bajnoki címét a Soroksár és az AHC is

Egyéb csapat
44 perce

Szabó János egyre közelebb kerül 400. bajnokijához

Labdarúgó NB I
1 órája

Szavazás: a New England Patriots vagy a Seattle Seahawks nyeri a Super Bowlt?

Amerikai sportok
1 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
1 órája

Miskolcon többen lesznek a győri szurkolók

Labdarúgó NB I
1 órája

Dina Márton: Felszabadultan tudok edzeni és versenyezni

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik