A Santander csak asszisztált a Barcelona játékához

Vágólapra másolva!
2011.10.15. 22:11
null
Lionel Messi ezúttal két gólt szerzett (Fotó: Reuters)
Címkék
A bajnoki címvédő Barcelona a Racing Santandert fogadta az első osztályú spanyol labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában. A vendégek leginkább csak asszisztáltak ellenfelük játékához, hiszen a katalánok már a 11. percben Lionel Messi révén megszerezték a vezetést. A 28. percben Xavi maradt üresen, így az apró spanyol fejes gólt szerzett csapatának. A végeredményt az argentin aranylabdás állította be a 69. percben.

A bajnoki címvédő ellen a Racing a 11. percig tartotta magát, ekkor Andrés Iniesta és Lionel Messi játszott össze, négy embert körbepasszolva végül utóbbihoz került a labda, aki elhúzta Tono kapus mellett, majd jobbról élesen a kapu közepébe gurított (1–0).

A 28. percben Pedro indult meg a bal oldalon, majd a középen érkező, magasnak éppen nem nevezhető Xavi felé ívelt, akit üresen hagytak a védők, így senkitől sem zavartatva fejelhetett – a labda pedig a kapu közepében kötött ki (2–0).

EREDMÉNYES IDÉNYKEZDET

A Barcelona 26 gólt szerzett az első hét meccsén ebben a bajnokságban. Korábban csupán az 1950–1951-es szezonban volt jobb e tekintetben a Barca. Akkor 29 gólnál jártak a bajnokság ezen szakaszában a katalánok.


A Barca mind a négy hazai meccsén eddig legalább három gólt szerzett. Erre legutóbb 1974-ben volt példa.

A játék továbbra is a vendégek térfelén zajlott, de a Barcelona már nem tudott (vagy nem akart?) gólt szerezni az első játékrészben.

Fordulás után már a vendégeknek is volt veszélyes megmozdulásuk. Mamadou Koné kapott a kapunak háttal labdát, amit mellel vett le, fordulásból kapura lőtt, de Víctor Valdés magabiztosan fogta próbálkozását.

A 69. percben Iniesta is feliratkozhatott volna a góllövők listájára, de miután áthámozta magát a védőkön, balról a jobb kapufát találta el. Messi azonban szemfüles volt, a mezőnybe visszapattanó labdára lecsapva bevágta önmaga második, csapata harmadik gólját (3–0).

A folytatásban újabb gól már nem született, a Barcelona így is könnyed győzelmet aratott.

A Barca továbbra is veretlen a szezonban, visszavette listavezető helyét, amelyet a Real Madrid néhány órára a magáénak tudhatott. A Racing továbbra is őrzi tizedik pozícióját.

BARCELONA–RACING SANTANDER 3–0

1–0, Messi

2–0, Xavi

3–0, Messi

PRIMERA DIVISIÓN
8. FORDULÓ

Barcelona – Racing Santander 3–0 (Messi 11., 69., Xavi 28.)

KORÁBBAN
Getafe–Villarreal 0–0
Mallorca–Valencia 1–1 (Hemad 93. – 11-esből, ill. Rami 39.)
Real Madrid–Betis 4–1 (Higuaín 47., 70., 73., Kaká 60., ill. Molina 69.)
KÉSŐBB
Granada–Atlético Madrid
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK
Sevilla–Sporting Gijón
Zaragoza–Real Sociedad
Levante–Málaga
Rayo Vallecano–Espanyol
HÉTFŐI MÉRKŐZÉS
Athletic Bilbao–Osasuna
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 7 5 2 26–4 +22 17
2. Real Madrid 7 5 1 1 24–6 +18 16
3. Levante 6 4 2 8–3 +5 14
4. Valencia 7 4 2 1 10–7 +3 14
5. Málaga 6 4 1 1 10–4 +6 13
6. Sevilla 6 3 3 6–3 +3 12
7. Betis 7 4 3 10–11 –1 12
8. Atlético Madrid 6 2 2 2 8–6 +2 8
9. Mallorca 7 2 2 3 6–8 –2 8
10. Real Sociedad 6 2 1 3 7–8 –1 7
11. Villarreal 7 1 4 2 7–11 –4 7
12. Osasuna 6 1 4 1 5–12 –7 7
13. Rayo Vallecano 6 1 3 2 6–10 –4 6
14. Zaragoza 6 1 3 2 7–13 –6 6
15. Espanyol 6 2 4 5–11 –6 6
16. Athletic Bilbao 6 1 2 3 7–9 –2 5
17. Getafe 7 1 2 4 6–10 –4 5
18. Granada 6 1 1 4 2–8 –6 4
19. Santander 7 4 3 4–12 –8 4
20. Sporting Gijón 6 1 5 2–10 –8 1
Legfrissebb hírek

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
13 perce

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
35 perce

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
1 órája

A DAC még nem adja el Csinger Márkot a Ferencvárosnak

Minden más foci
1 órája

Altorjai Sándor: Felemás, tanulságos és több szempontból biztató évet zárt a magyar torna 2025-ben

Torna
1 órája

MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között

Magyar válogatott
1 órája

Államfői kitüntetést kaptak az olasz olimpiai zászlóvivők

Téli sportok
1 órája

Férfi röplabda MK: elődöntős a Kazincbarcika

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik