Benzema-Miku 2-2, Real Madrid-Getafe 4-2

2011.09.10. 22:04
null
Látványosan, a szünet után már eredményesebben is játszott a Real Madrid, <br />amely megérdemelten nyert két góllal a Getafe ellen (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 3. fordulójában a Real Madrid a Santiago Bernabéu Stadionban kétgólos győzelmet aratott a Getafe ellen. A házigazdáknál Karim Benzema, a vendégeknél a magyar felmenőkkel bíró, venezuelai légiós, Miku duplázott.

Az FC Barcelona pontvesztésének tudatában hazai pályán rögtön dominánsan kezdett a Real, az első percek hazai lehetőségei után az első nagyobb helyzet viszont a vendégek előtt adódott, de Miku tulajdonképpen kicselezte magát ziccerből, ezzel oda is lett a vezetés megszerzésének a lehetősége.

SZAVAZÁS

Melyik együttes lesz a 2011-12-es szezonban a spanyol Primera División bajnoka?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ezt a 14. percben bánhatta igazán, amikor Karim Benzema vezetést szerzett a házigazdáknak. Balról indult a madridi akció, folyt a labda lábról lábra, majd a végén a francia center a tizenhatosról kilőtte a bal felsőt (1–0).

Támadásban maradtak a vendéglátók, de a befejezéseknél hiányzott a koncentráció. Meg egy kis szerencse... A 35. percben a félidő legnagyobb helyzete adódott Fabio Coentrao előtt. Pazar hármas egyérintő után a portugál abszolút ziccerbe került, de kevéssel a kapu mellé emelt.

A hajrában Marcelo tolt bele fejjel egy ártatlan beadásba, amely így lett majdnem gól, a labda a jobb kapufán csúszott meg. A 39. percben aztán kissé váratlanul egyenlítettek a vendégek. Mendi Lacen három védő között ugratta ki Mikut, a labda megpattant Pepén, így lett tökéletes a venezuelai légiósnak, aki higgadtan értékesítette a ziccert (1–1).

A szünet után összeszedettebb Real Madrid lépett pályára, már ami a végjátékot illeti. A 49. percben Cristiano Ronaldo ollózott látványosan a tizenegyespont tájékáról, a kapufáról visszapattanó labdát Coentrao éles szögből az oldalhálóba vágta. Utóbbi alaphelyzetben védekező középpályásként lépett pályára, sokszor mégis lesipuskásként helyezkedett vagy kapcsolódott be az akciókba. Az 55. percben egy passzba botlott bele gólt érően, de miután ezt lesről tette, a találatot érvénytelenítették.

Az 59. percben aztán gólt eredményezett a madridi offenzíva. Cristiano Ronaldót buktatták – igaz, a portugál kis fáziskéséssel esett, ráadásul a visszajátszás alapján megállapítható volt, hogy a tizenhatos vonalán kívül történt az eset –, ez azonban nem zavarta meg a sértettet, aki a bal alsóba vágta a büntetőt. Miguel Moyá kapus érezte az irányt, de hárítani nem tudott (2–1).

Tíz perccel később úgy tetszett, lezárják a házigazdák a találkozót. A portugál aranylabdás a bal oldalról küldött pontos keresztpasszt Benzemának, aki a jobbösszekötő helyéről kilőtte a kapu hosszú oldalát (3–1).

Miku tett arról, hogy maradjon varázsa a mérkőzésnek. Bal oldalról induló vendégtámadást ritmusváltás követett, de Iker Casillas védte Dani Güiza lövését. A kipattanó Mikuhoz került, aki egy lövőcsellel eltüntette Ricardo Carvalhót, majd a térde ereszkedő Marcelo bokája mellett a rövidbe visszahúzta a labdát a gólvonaltól 13 méterre (3–2).

Igazán persze nem volt esélyük a vendégeknek az egyenlítésre, erről a csereként érkező Gonzalo Higuaín tett, aki friss emberként cselezte magát ígéretes lövőpozícióig a 89. percben, hogy beállítsa a végeredményt (4–2).

REAL MADRID–GETAFE 4–2

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 2 2 10–2 +8 6
2. Valencia 2 2 5–3 +2 6
3. Barcelona 2 1 1 7–2 +5 4
4. Real Sociedad 2 1 1 4–3 +1 4
4. Sevilla 2 1 1 4–3 +1 4
6. Betis 1 1 1–0 +1 3
6. Mallorca 1 1 1–0 +1 3
8. Athletic Bilbao 1 1 1–1 0 1
8. Levante 1 1 1–1 0 1
8. Rayo Vallecano 1 1 1–1 0 1
11. Osasuna 1 1 0–0 0 1
12. Atlético Madrid 2 1 1 0–1 –1 1
13. Getafe 2 1 1 3–5 –2 1
14. Villarreal 2 1 1 2–7 –5 1
15. Santander 1 1 3–4 –1 0
16. Málaga 1 1 1–2 –1 0
16. Sporting Gijón 1 1 1–2 –1 0
18. Espanyol 1 1 0–1 –1 0
18. Granada 1 1 0–1 –1 0
20. Zaragoza 1 1 0–6 –6 0
Legfrissebb hírek

Folytatódik a mérkőzés

Foci vb 2026
2 perce

Nem vicc: Kylian Mbappét nézték az egyiptomiak a tizenegyespárbaj előtt – videó

Foci vb 2026
16 perce

Messi góljával vezet a címvédő a szünetben

Foci vb 2026
21 perce

Messi góljával megszerezte a vezetést Argentína

Foci vb 2026
39 perce

Szalah elárulta: az utolsó percben döntött a Panenka mellett

Foci vb 2026
47 perce

Az ausztrál játékvezető dirigálja a mexikói–angol nyolcaddöntőt

Foci vb 2026
52 perce

Elkezdődött az Argentína–Zöld-foki-szigetek mérkőzés

Foci vb 2026
1 órája

Mohamed Hani vb-történelmet írt

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik