Primera División: Ez lesz az utolsó el clásicóm - Guti

2010.04.09. 07:59
Címkék
A Real Madrid középpályása, Guti már korábban bejelentette, hogy az idény végén távozni szeretne a „királyi gárdától". A 33 esztendős futballista egy spanyol rádiónak adott nyilatkozatában  ismét megerősítette a szándékát, s elmondta, a szombati lesz az utolsó el clásicója.

„Nem tudom még, hogy mi fog történni, ám az biztos, hogy a szombati lesz az utolsó el clásicóm" – nyilatkozta az Onda Madrid rádiónak.

„Mai állás szerint nincs lehetőség arra, hogy maradjak. A szerződésemből ugyan egy további év még hátravan, de bízom benne, hogy meg tudunk majd állapodni a szakításról" – fogalmazott a Beracelona elleni rangadóra készülő középpályás, aki 1995-ben mutatkozott be a Real színeiben.

Guti a hírek szerint angol vagy olasz klubban, illetve egy arab ország valamelyik együttesében képzeli el a jövőjét, s még két idényt tervez.

Legfrissebb hírek

Leonardo: Minden brazil vágyik az újabb világbajnoki címre; Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Ferencváros ellen

E-újság
20 perce

Határesetek – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
41 perce

Kiborgperspektíva – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
42 perce

Statisztikák: 121 másodperces kanadai cseregól; 60 éve nem látott párharcerősség

Foci vb 2026
51 perce

Larin: Akkor szerzek gólt, amikor Kanadának szüksége van rám – reakciók

Foci vb 2026
1 órája

Nem bírták a nyomást a bosnyákok, Kanada egyenlített, és megszerezte története első vb-pontját

Foci vb 2026
1 órája

Döntetlennel indult a B-csoport

Foci vb 2026
1 órája

Egyenlített Kanada, amely már nagyon közel az első vb-pontjához

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik