Lemondásra szólították fel a Barcelona elnökét

Vágólapra másolva!
2010.03.06. 12:27
null
Laportát azzal vádolják, hogy politikai céljaira használja fel a Barcelonát (Fotó: Action Images, archív)
Címkék
Jaume Guixa, a Barcelona labdarúgócsapatának elnökjelöltje lemondásra szólította fel a jelenlegi első embert, Joan Laportát, mert véleménye szerint riválisa politikai céljaira használja fel a katalán egyletet, ráadásul mindezt a klub költségén.

Jaume Guixa még decemberben jelentette be, hogy indul a Barca nyári elnökválasztásán, majd most a sajtótájékoztatóján kritizálta és lemondásra szólította fel a klub jelenlegi első emberét, Joan Laportát. Guixa úgy gondolja, hogy Laporta a pozícióját politikai célokra használja fel, s mindezt az FC Barcelona pénzén.

Laporta ugyanis indulni fog a katalán választásokon; véleménye szerint küzdeni kell Katalónia autonómiájáért, amelynek legfontosabb szimbóluma a Barcelona labdarúgócsapata.

Guixa szerint azonban ha Laporta a politikával szeretne foglalkozni, akkor nem kellene ezzel egyidejűleg a Barcelona elnöki székében is ülnie, ezért lemondásra szólította fel a klub jelenlegi vezetőjét.

„Mint a Barcelona klubtagja, és mint katalán polgár, megkérem Joan Laporát, hogy mondjon le klubelnöki tisztségéről. Megvan a joga hozzá, hogy politikával foglalkozzon, és én, mint magánszemély sok sikert kívánok neki. De úgy gondolom, hogy súlyos hibát követ el, ha száz nappal a klub elnökválasztása előtt összekeveri a katalán kormányba való bekerülésért és a Barcelona elnöki címéért való küzdelmet" – nyilatkozta az új elnökjelölt.

Legfrissebb hírek

Nkunku duplázott, győzelmi kényszerbe hozta városi riválisát a Milan

Olasz labdarúgás
59 perce

„Talán még jobban örültem Fetter Erik győzelmének, mint ő”

Kerékpár
1 órája

Hallhatunk még róluk a jövőben – öt teniszező, aki idén robbant be a köztudatba

Tenisz
1 órája

Betartotta az intelmeket, győzelem és pályacsúcs lett a vége

Csupasport
1 órája

Női kézi NB I: megvan a Dunaújváros kilencedik távozója

Kézilabda
2 órája

Tom Brady mellett hány irányítónak van hely? Íme, az elmúlt 25 év tíz legjobb NFL-játékosa

Amerikai sportok
2 órája

Lando Norris-sorozat, 1. rész: villámléptekkel a gokarttól a McLarenig

Képes Sport
3 órája

A jövő csapatkapitánya? Szoboszlai az eltiltása ellenére is a Liverpoollal volt – videó

Angol labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik