Madrid, szitáló hóesés, a Realt ez nem zavarta

Vágólapra másolva!
2010.01.10. 21:12
null
Higuaín (balra) ismét bizonyította, hogy egyre értékesebb tagja a Realnak (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 17. fordulójában a Real Madrid a mumusának számító Mallorcát fogadta a Santiago Bernabéu Stadionban. A meglepetés ezúttal elmaradt, a királyi gárda Higuaín és Granero góljával 2–0-ra legyőzte a tabellán a forduló előtt negyedik helyén álló ellenfelét. A madridi szurkolók annak is örülhettek, hogy Kaká 42 nap után ismét a pályán lehetett.

Mondhatjuk, hogy egyik mumusát fogadta a Real ebben a fordulóban: a blancók az elmúlt tíz évben – minden sorozatot figyelmbe véve – hatszor legyőzték hazai pályán a szigetlakókat, de ötször a látogatók nyertek, két alkalommal pedig döntetlen született a két együttes randevúján.

Jó előjelnek számított, hogy a brazil Kaká 42 nap után volt ott ismét a pályán, de azt előre tudni lehetett, hogy egyelőre még nem fogja bírni végigjátszani a kilencven percet.

Nagy iramban kezdett a Madrid, aminek már a nyolcadik percben meglett az eredménye: Marcelótól indult a támadás, majd a labda átkerült a jobb oldalra, ahol a tizenhatos vonalánál Higuaín előbb befelé húzott, majd pedig ballal szépen eltekerte a labdát a hosszúba.

 

A 20. percben megsérült Van der Vaart, a helyére Granero állt be, aki – mint azt később látni fogjuk – szintén kulcsszereplővé lépett elő a találkozón.

A Mallorca támadásaiban nem volt igazán átütőerő, míg a folytatásban a Madrid sem erőltette annyira a játékot. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy így is növelhették volna előnyüket a szünetre, de az ellenfél kapusa rendre a helyén volt.

A második játékrészt szintén egy gyors góllal kezdte a Real, egy jobb oldali átívelés után a hosszún érkező Granero éles szögből bombázott a Mallorca kapujába.

 

A lefújásig még Higuaín és Cristiano Ronaldo is betalálhatott volna, de újabb gól már nem esett. Kakát a 70. percben cserélte le Manuel Pellegrini, míg a hajrában a megsérülő Xabi Alonso helyén ismét lehetőséget kapott az egy ideje mellőzött Guti.

A Madrid ezzel átvette a vezetést a tabellán, és ha a Barcelona nem győz a Tenerife otthonában, akkor ez a forduló záró mérkőzése után is így marad.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Real Madrid 17 13 2 2 42–13 +29  41
2. Barcelona 16 12 4 37–10 +27  40
3. Valencia 17 10 5 2 31–17 +14  35
4. Deportivo 17 9 4 4 20–16 +4  31
5. Sevilla 17 9 3 5 28–17 +11  30
6. Mallorca 17 9 3 5 30–20 +10  30
7. Getafe 17 9 8 26–23 +3  27
8. Athletic Bilbao 17 8 3 6 22–21 +1  27
9. Sporting Gijón 17 6 6 5 18–17 +1  24
10. Villarreal 17 6 5 6 26–21 +5  23
11. Atlético Madrid 17 5 5 7 27–28 –1  20
12. Santander 17 5 4 8 21–26 –5  19
13. Espanyol 17 5 4 8 12–23 –11  19
14. Osasuna 17 4 5 8 14–20 –6  17
15. Almería 17 4 5 8 17–27 –10  17
16. Valladolid 17 3 7 7 22–31 –9  16
17. Tenerife 16 4 3 9 15–30 –15  15
18. Málaga 17 2 8 7 20–24 –4  14
19. Zaragoza 17 3 4 10 18–37 –19  13
20. Xerez 17 1 4 12 7–32 –25  7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik