Barcelona: Guardiola bízik a fiatalokban, ezért nem tervez erősítést

2010.01.04. 19:03
Címkék
Guardiola, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője bízik a klub fiatal tehetségeiben, ezért nem szerződtet senkit a téli átigazolási szezonban, pedig két meghatározó futballistája, Yaya Touré és Seydou Keita is az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel majd.

„Nagy gondban lennék, ha nem lenne ilyen jó az utánpótlásunk, mivel akkor szerződtetnünk kellene új játékosokat, az pedig egy hónapra nem éri meg. A fiataloknak fogok lehetőséget adni" – nyilatkozta Guardiola.


    

A spanyol bajnoknál így most várhatóan több szerephez juthat a 19 éves Jonathan Dos Santos és a 18 esztendős Thiago Alcantara is. Az Afrikai Nemzetek Kupája január 10-én kezdődik, és a hónap végéig tart.

Guardiola nyilatkozatával egyúttal cáfolta a Marca értesülését, miszerint a katalánok a holland Ibrahim Afellay és a portugál Miguel Veloso szerződtetését tervezik.

Legfrissebb hírek

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
34 perce

Rummenigge megváltoztatná a jelenlegi ügynöki rendszert a világ labdarúgásában

Német labdarúgás
52 perce

Magyar aerodinamikai mérnöke lett a Mercedesnek

F1
1 órája

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2 órája

Sallai Roland sokat tehet a Galatasaray továbbjutásáért

Bajnokok Ligája
2 órája

Mourinhót szupersztárként fogadták Madridban, Vinícius Júniorról is kérdezték – videó

Bajnokok Ligája
2 órája

IFFHS: a Real Madrid az elmúlt öt év legsikeresebb csapata

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik