Kilenc gól és két piros lap az Atlético Madrid–Almería bajnoki mérlege

Vágólapra másolva!
2008.04.06. 20:02
Címkék
Gólgazdag mérkőzésen tapsolhattak a győzelemnek az Atlético Madrid szurkolói, a fővárosi együttes 6–3-ra verte meg a meccset kilenc emberrel befejező Almeríát. Az élcsoportba tartozó csapatok közül a Santandernek nem volt jó napja, a Racingot a Deportivo leckéztette meg. Kikapott a Valencia is.
Simao Sabrosa a második gólját ünnepli
Fotó: Reuters
Simao Sabrosa a második gólját ünnepli
Simao Sabrosa a második gólját ünnepli
Fotó: Reuters
Simao Sabrosa a második gólját ünnepli


Antonio López révén már a harmadik percben megszerezte a vezetést az Atlético Madrid, majd a hatodik percben Pulido szabálytalansága után úgy tűnt, hogy el is ment a meccs az Almería számára, a vendégek védője ugyanis buktatta Agüerót, és a fault piros lapot ért Pérez Burrull játékvezetőnél.

Miután a tizenegyest Diego Forlán értékesítette, az Atlético már 2–0-ra vezetett.

Talán a kiállítás okozta dac tette, nem tudni, de hogy hogy nem az Almería felkapaszkodott, Felipe Melo és José Ortíz góljaival tizenkét perc alatt kiegyenlítettek, sőt még Simao Sabrosa góljára is volt válaszuk, a 37. percben Negredo ismét egyenlített, 3–3-ra módosította az állást.

Aztán a 40. percben történtek viszont már tényleg megpecsételték a dél-keleti kiscsapat sorsát, Juanitót ugyanis második sárga lapja után kiállította a bíró.

Az Atlético pedig a fáradó vendégek ellen igencsak belehúzott, a szünet előtt Simao Sabrosa ismét betalált, majd a második félidőben Sergio Agüero volt kétszer eredményes, második góljával beállítva a számunkra, magyarok számára oly kedves eredményt, a 6–3-at.

Agüeróék ezzel feledtették az előző fordulóban a Villarreal otthonában elszenvedett 3–0-s vereséget, és őrzik negyedik helyüket a tabellán.

A Santandernek nem volt ilyen jó napja, a mostanság igen megbízhatóan teljesítő Racingot a Deportivo "kapta el", 3–1-re nyertek a vendégek.

Kikapott a Valencia is, Ronald Koeman együttese a Real Murcia otthonában bukott el, és a legutóbbi nyolc bajnoki mérkőzésén mindössze egy győzelmet aratott. Nem csoda, hogy már csak a 13. helyen jegyzik a szezonban még a Bajnokok Ligájában szereplő gárdát.

PRIMERA DIVISIÓN

31. FORDULÓ
Atlético Madrid–Almería 6–3 (A. López 3., Forlán 6. – 11-esből, Simao 34., 45., Agüero 54., 71., ill. Melo 11., Ortíz 18., Negredo 37.)
Athletic Bilbao–Espanyol 1–0 (Garmendia 15.)
Levante–Valladolid 0–3 (Llorente 24., Víctor 59., Borja 87.)
Santander–Deportivo 1–3 (J. López 37., ill. Xisco 3., 43., Coloccini 25.)
Real Murcia–Valencia 1–0 (Ivan 36.)
Zaragoza–Betis 0–3 (M. González 9., 16., Pavone 63.)
Később játsszák:
Sevilla–Villarreal (vasárnap, 19.00)
Barcelona–Getafe (vasárnap, 21.00)
Szombaton játszották:
Osasuna–Recreativo 0–1 (Sinama-Pongolle 36.)
Mallorca–Real Madrid 1–1 (Borja 72. ill. Sneijder 43.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Real Madrid 31 21 3 7 65-30 +35 66
2. Villarreal 30 18 5 7 52-37 +15 59
3. Barcelona 30 17 7 6 59-29 +30 58
4. Atletico Madrid 31 16 5 10 56-39 +17 53
5. Racing Santander 31 14 8 9 35-30 +5 50
6. Sevilla 30 14 3 13 58-42 +16 45
7. Espanyol 31 13 6 12 40-43 -3 45
8. Athletic Bilbao 31 11 10 10 31-29 +2 43
9. Almeria 31 11 9 11 31-35 -4 42
10. Real Betis 31 11 8 12 39-42 -3 41
11. Mallorca 31 9 14 8 50-43 +7 41
12. Deportivo La Coruna 31 11 7 13 39-43 -4 40
13. Valencia 31 11 6 14 34-47 -13 39
14. Getafe 30 11 6 13 37-39 -2 39
15. Valladolid 31 10 8 13 38-50 -12 38
16. Osasuna 31 10 7 14 32-34 -2 37
17. Recreativo Huelva 31 9 9 13 33-49 -16 36
18. Zaragoza 31 8 9 14 41-54 -13 33
19. Murcia 31 7 8 16 28-48 -20 29
20. Levante 31 5 4 22 25-60 -35 19
Legfrissebb hírek

Ők lehetnek a tokiói atlétikai vb legnagyobb sztárjai

Képes Sport
2 perce

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
26 perce

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
41 perce

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
59 perce

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
1 órája

Halász Bence: Nagyon nagy kedvvel vágok neki a világbajnokságnak

Atlétika
1 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
2 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik