Idén is elutasított ajánlatokat Guti, aki tizenegy éve Real-játékos

Vágólapra másolva!
2007.07.26. 19:54
Címkék
José María Gutiérrez, azaz Guti interjút adott a Nemzeti Sport munkatársának a Real Madrid irdningi edzőtáborában. A játékos tizenegy idényt töltött a fővárosi csapatnál, de nem tudott igazán gyökeret verni a kezdő tizenegyben. Guti sajátos helyzetéről, és az új edzőről, Bernd Schusterről is szívesen beszélt kollégánk faggatózásakor.

TOVÁBBI RÉSZLETEK A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN!
Még egyetlen edző sem érkezett úgy a Bernabéuba, hogy Gutit nevezte volna ki az együttes karmesterévé – és e téren, úgy tűnik, az új német szakember, Bernd Schuster sem kivétel.

A játékos mégis nagyon várta már az edzőt, és reméli, nem is kell csalódnia. Bizakodó saját helyzetével kapcsolatban, hiszen ahogy mondja, mindig kiderült: nem rosszabb az ügyeletes külföldi zseniknél...

A jelek szerint minden posztra van már két, lényegében egyforma képességű játékos a Real Madridban. Guti elismeri, posztra erősítettek, de nem a nagy nevek bűvöletében. Kérdés, sikerül-e a futballistákat csapattá gyúrni.

A játékos munkatársunknak elárulta, hogy vérmes madridi lokálpatrióta, és annyi félresikerült idény után sem akart távozni a Bernabéuból.

A pénteki Nemzeti Sportból megtudhatja, kik Guti vetélytársai a posztján. Elolvashatja, mi a fontosabb a Real Madridnak: szépen játszani, vagy győzni? Végül kiderül, milyen csapatok érdeklődtek Guti iránt, továbbá mi a véleménye az őt, és Raúlt is nélkülöző spanyol válogatottról.
Legfrissebb hírek

Hatalmas hokibulival búcsúzik a Raktár utcai pálya

Hirdetés
1 perce

Nyolc magyar és három légiós szerepel az NB I őszi válogatottjában

Labdarúgó NB I
8 perce

Sikeres visszatérés Janisztól; mindhiába Jokics újabb tripla duplája

Amerikai sportok
8 perce

A sor végén – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
9 perce

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
1 órája

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
8 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik