Spanyolország: Roberto Carlos túl a magánéleti problémákon

MTI MTIMTI MTI
2007.04.06. 23:31
Címkék
A futballista magányosságáról beszélt Roberto Carlos, a Real Madridtól nyáron távozó brazil világbajnok labdarúgó az As című spanyol lapban megjelent interjúban.
A brazil védő bízik a formajavulásban
A brazil védő bízik a formajavulásban
A brazil védő bízik a formajavulásban
A brazil védő bízik a formajavulásban
A 34 éves védő, aki 1996 óta tagja a fővárosi klub keretének, megosztotta az olvasókkal, hogy az elmúlt két évben komoly magánéleti problémái adódtak, s ezek súlya alatt megtört.

"Az ügynököm becsapott, a feleségemmel különváltunk, egyedül maradtam. Leginkább az fájt, hogy nem lehettem a gyermekeimmel, amikor akartam - mondta. - A futballpálya volt számomra a mentsvár, játék közben mindenről megfeledkezhettem. Csakhogy a mérkőzéseknek egyszer végük szakadt, és akkor mindig nagyon egyedül éreztem magam."

A kiváló futballista jelezte, hogy a nehezén már túl van, nagy segítséget jelentett számára Roberta lánya Madridba érkezése. Az idény végi távozását illetően leszögezte, a döntés az övé volt.

"Azért éppen idén válok meg a Real Madridtól, mert most érzem azt, hogy ennek eljött az ideje. Most még emelt fővel tudok elmenni" - idézte a védőt a lap.

A jövőjével kapcsolatban egyelőre annyit közölt, hogy vannak ajánlatai Törökországból, Katarból, az Emirségekből és Angliából.
Legfrissebb hírek

Phil Foden négyéves új szerződést írt alá a Manchester Cityvel

Angol labdarúgás
13 perce

Magyar Nagydíj: 40 év legenda a Hungaroringen

F1
25 perce

Műtét nem lesz, de Saliba hosszú ideig nem játszhat

Angol labdarúgás
43 perce

Evezés: három magyar egység indul az U23-as vb-n

Utánpótlássport
47 perce

Mozgócéllövő-vb: negyedik a magyar férficsapat a 40 vegyes számban

Egyéb egyéni
1 órája

Sportlövő vk: Péni István hatodik lett légpuskában

Egyéb egyéni
1 órája

A mostani idénytől már a magyar labdarúgó NB I-nek is lesz fantasy játéka

Labdarúgó NB I
1 órája

Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Foci vb 2026
1 órája