La Liga, Barcelona: Eto’o nem utazott el Valenciába

Vágólapra másolva!
2007.02.18. 16:15
Címkék
Rangadót játszik ma a spanyol bajnoki címvédő, listavezető Barcelona Valenciában. A katalánok utazó keretében nem kapott helyet Samuel Eto’o, a csapat sérülésből felépült támadója, aki a héten igen durva összetűzésbe került csapattársaival és Frank Rijkaard vezetőedzővel.

A Barca utazó kerete:

Valdés, Jorquera, Giuly, Márquez, Xavi, Iniesta, Puyol, Oleguer, Edmílson, Belletti, Motta, Messi, Ronaldinho, Deco, Van Bronckhorst, Zambrotta, Gudjohnsen, Saviola.
Eto’o szeptember végén sérült meg, két hete az Osasuna elleni, idegenbeli találkozón már öt perc lehetőséget kapott a hajrában. A rákövetkező fordulóban a Santander elleni hazai összecsapáson már többre számított, Rijkaard azonban akkor is csak a hajrában küldte volna pályára. Eto’o azonban bemondta az unalmast és nem volt hajlandó pályára lépni.

Ráadásul a héten aztán az ügy kapcsán összeveszett Rijkaard edzővel, és egyik legjobb csapatbeli barátjával, a gárda elsőszámú sztárjátékosával, Ronaldinhóval.

Utóbbival ugyan kibékült, Joan Laporta klubelnök azonban a holland vezetőedzőre bízta a csatárra kiszabható büntetést.

Eto’o néhány napig nem is edzett együtt a csapattal, ilyen előzmények után egyáltalán nem meglepő módon aztán ki is maradt a Valenciába utazó keretből.

Rijkaard nem indokolta különösebben döntését, nem vont összefüggést a támadó fegyelmezetlensége és kimaradása között. Mint elmondta: ilyen fontos rangadón csak száz százalékos állapotban lévő játékosokra számít, márpedig Eto’o jelen pillanatban még nem az.

A kameruni helyett Gudjohnsen került be támadóként az utazó keretbe, aki mellett Saviola a katalánok másik, kifejezetten a csatársorba számításba vett játékosa.

A tabella élén álló Barca három ponttal előzi meg a fordulóban az Atlético Madridot fogadó, második Sevillát, míg héttel a negyedik helyen álló fordulóbeli ellenfelét, a Valenciát.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vizsgálják, honnan szerezte a maszkot a holtan talált sílövő

Téli sportok
20 perce

A legmélyebb ponttól a házasságmentésig: az istenhit és a sport segített a Tápai-Kucsera házaspárnak

Egyéb egyéni
21 perce

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább

Minden más foci
1 órája

Afrika-kupa: a kongói kapitány elmondta, miért hagyta ki egyik legjobbját a keretből

Minden más foci
1 órája

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
1 órája

Eliud Kipchoge-sorozat, 3. rész: inspiráló örökség

Képes Sport
1 órája

Röplabda: Kertész Petra hosszabbított Békéscsabán

Röplabda
2 órája

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik