Martín szerint Perez áll a lemondatása mögött

2006.04.28. 16:30
Címkék
Fernando Martín, a Real Madrid tegnapelőtt este lemondatott elnöke elődje, Florentino Perez befolyását sejti amögött, hogy a klub vezetősége szerda este 15:1 arányban megvonta tőle a bizalmat. A királyiaknál hamarosan előre hozott tisztújító választást tartanak.
Fernando Martín úgy érzi, hátba döfték
Fernando Martín úgy érzi, hátba döfték
Fernando Martín úgy érzi, hátba döfték
Fernando Martín úgy érzi, hátba döfték

„Azt hiszem, Perez áll a történtek mögött – nyilatkozta Fernando Martín, a Real Madrid lemondott elnöke a Cadena Ser nevű rádióállomásnak. – Elmondták nekem, hogy Perez találkozott az igazgatóság tagjaival szerdán, de nem igazán szeretnék ezen gondolkodni, és inkább előre tekintek.”

Martín az utóbbi napokban már képtelen volt ellenállni az egyre erősödő nyomásnak, hogy rendeljen el előrehozott választásokat, és bár a mandátuma csak 2008-ban járt volna le, kénytelen volt bizalmi szavazást kérni maga ellen. Miután 16 elnökségi tag közül csak egy – Otero Lasters – támogatta, lemondott.

„Azt a munkát vittem tovább, amit Perez elkezdett – mondta az 57 napig regnáló Martín. – Amit jól csinált, azt folytattam, amin javítani lehetett, azon megpróbáltam javítani.”

„Korábban rendszeresen beszélgettem Perezzel, de most megszakadt a kapcsolat. Nem volt valami különleges ez a viszony, de az biztos, hogy soha semmi rosszat nem mondtam róla.”

Florentino Perez hat évig volt a Real elnöke, és sikeres marketingstratégiával a világ leggazdagabb klubjává tette a madridi klubot. Olyan játékosokat szerződtetett, mint Luis Figo, Zinedine Zidane, Ronaldo vagy David Beckham, de az utóbbi két esztendőben a sikerek elmaradtak, és a futballcsapat megelégedett sztárok gyűjtőhelyévé vált.

Amikor Perez lemondott, azzal a felkiáltással tette, hogy az egyesület irányításában változtatásra van szükség.

Fernando Martín az idézett rádióinterjúban elmondta még: „Azért álltam fel, mert olyan dolgokat tettem, ami a vezetőségnek nem tetszett, és azért, mert nem sikerült elnyerjem a bizalmukat. Vannak terveim az elnökválasztási kampányra, de ezekről még korai beszélni.”

A jelölési procedúra egyébként már a szezon végén kezdetét veszi a Real Madridnál, míg a választás eredményét várhatóan július elején hozzák nyilvánosságra.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
4 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
5 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
5 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
5 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
6 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
6 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
6 órája