A hétvégén bajnoki címet ünnepelhet az FC Barcelona a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban, mégpedig akkor, ha a második helyen álló Valencia nem győzi le az Athletic Bilbao együttesét. Mindkét együttes vasárnap játszik, a Valencia 17 órától vendégszerepel Baszkföldön, míg a Barca 21 órakor Sevillában lép pályára.

A Barcelona tavaly a 36. fordulóban lett bajnok, most két játékhéttel korábban ünnepelhet

A Barcelona tavaly a 36. fordulóban lett bajnok, most két játékhéttel korábban ünnepelhet
Az NSO ajánlja:
A Primera División mostani szezonjából még öt forduló van hátra, ami azt jelenti, hogy ha csak egy ponttal is nőne a különbség az éllovas kettős között, az a Barcelona bajnoki címét jelentené.
Elképzelhető, hogy a gránátvörös-kékek vezetőedzője, Frank Rijkaard a mostani lehetőség ellenére néhány kulcsjátékosát pihenteti vasárnap, mégpedig azért, mert szerdán a Camp Nouban a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágója következik a Barca számára. Ismeretes, a katalánok az első meccset 1-0-ra megnyerték a milánói San Siróban.
Rijkaardnak ugyanakkor több sérültje is van, legutóbb Oleguer csatlakozott Messihez, Decóhoz és Larssonhoz. Közülük Deco a Milan elleni visszavágón valószínűleg már ismét pályára léphet.
Samuel Eto’o, a csapat kameruni csatára természetesen azt szeretné, ha a bajnokavatásra minél hamarabb sor kerülhetne.
„Mindannyian ezt akarjuk, minél hamarabb, annál jobb – nyilatkozta az afrikai aranylabdás. – Ha megvan rá az esély, miért ne ragadnánk meg már most a lehetőséget,”
„Úgy érzem, engem nem kell pihentetni, mert fáradtabbnak érzem magam, ha nem játszom – folytatta Eto’o. – Futballoznom kell, hogy jó passzban legyek.”
Attól függetlenül, hogy Eto’o mit szeretne, valószínű, hogy az erőforrásaival takarékosan bánó Frank Rijkaard a Sevilla ellen az argentin Maxi Lópeznek ad majd lehetőséget a kezdőcsapatban, a kameruni pedig kispados lesz.
A jelenleg a tabella harmadik helyén álló Real Madrid a sereghajtó Malagát fogadja a Bernabeu-stadionban. A meccs két ok miatt sem ígérkezik könnyűnek a blancók számára: egyrészt a madridiak az utóbbi hét meccsük közül csak egyet nyertek meg, hatszor pedig döntetlent játszottak, másrészt a Malaga az utolsó szalmaszálba kapaszkodik, s ha nem nyeri meg ezt a meccset, szint biztosan kiesik.
SPANYOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PRIMERA DIVISIÓN)
| Villarreal–Real Sociedad | szombat - 18:00 |
| Alavés–Atlético Madrid | szombat - 20:00 |
| Celta Vigo–Real Zaragoza | szombat - 22:00 |
| Cadiz–Deortivo La Coruna | vasárnap – 17:00 |
| Espanyol–Real Betis | vasárnap - 17:00 |
| Athletic Bilbao–Valencia | vasárnap - 17:00 |
| Real Mallorca–Osasuna | vasárnap - 17:00 |
| Racing Santander–Getafe | vasárnap - 17:00 |
| Real Madrid–Malaga | vasárnap - 19:00 |
| Sevilla–Barcelona | vasárnap - 21:00 |
| 1. Barcelona | 33 | 22 | 7 | 4 | 73-29 | +44 | 73 |
| 2. Valencia | 33 | 17 | 11 | 5 | 49-28 | +21 | 62 |
| 3. Real Madrid | 33 | 17 | 9 | 7 | 58-30 | +28 | 60 |
| 4. Osasuna | 33 | 18 | 5 | 10 | 43-39 | +4 | 59 |
| 5. Celta Vigo | 33 | 17 | 3 | 13 | 36-30 | +6 | 54 |
| 6. Sevilla | 33 | 15 | 8 | 10 | 40-33 | +7 | 53 |
| 7. Deportivo La Coruna | 33 | 14 | 9 | 10 | 43-38 | +5 | 51 |
| 8. Villarreal | 33 | 12 | 13 | 8 | 42-32 | +10 | 49 |
| 9. Atletico Madrid | 33 | 12 | 11 | 10 | 42-33 | +9 | 47 |
| 10. Getafe | 33 | 13 | 8 | 12 | 47-42 | +5 | 47 |
| 11. Zaragoza | 33 | 9 | 15 | 9 | 41-42 | -1 | 42 |
| 12. Betis | 33 | 9 | 10 | 14 | 30-44 | -14 | 37 |
| 13. Athletic Bilbao | 33 | 8 | 11 | 14 | 33-40 | -7 | 35 |
| 14. Real Sociedad | 33 | 10 | 5 | 18 | 41-58 | -17 | 35 |
| 15. Racing Santander | 33 | 7 | 13 | 13 | 28-38 | -10 | 34 |
| 16. Mallorca | 33 | 7 | 13 | 13 | 30-46 | -16 | 34 |
| 17. Espanyol | 33 | 8 | 10 | 15 | 31-50 | -19 | 34 |
| 18. Alaves | 33 | 7 | 12 | 14 | 32-47 | -15 | 33 |
| 19. Cadiz | 33 | 7 | 10 | 16 | 27-45 | -18 | 31 |
| 20. Malaga | 33 | 5 | 9 | 19 | 32-54 | -22 | 24 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







