Komoly változásokat ígér az új Real-elnök

2006.03.02. 15:49
Címkék
Komoly változásokat ígér a Real Madrid új elnöke, Fernando Martin. Az 58 éves üzletember a hétfőn lemondott Florentino Perez helyét vette át a fővárosi klub élén, és elmondása szerint szívfájdalom nélkül megszabadul azoktól, akik kevesebbet nyújtanak a vártnál.
Fernando Martin tisztogatást ígér
Fernando Martin tisztogatást ígér
Fernando Martin tisztogatást ígér
Fernando Martin tisztogatást ígér
„Nem milliomosok gyülekezetét akarom látni, hanem sikeréhes futballistákat, akik a nap 24 órájában a Realt szolgálják, és játékukkal örömet okoznak a közönségnek. – mondta egy interjúban Fernando Martin”

„Azok a játékosok, akik úgy gondolják, hogy amit eddig nyújtottak, az elég, jobb ha távoznak a klubtól. Azok viszont, akik hajlandóak küzdeni azért, hogy a klub újra sikeres legyen, a teljes támogatásomat élvezni fogják.”

„Nem félek senkit kirúgni, ha úgy érzem, hogy nem tudja, nem akarja segíteni a Real Madridot.”

Martin elődje, Florentino Perez hat év elnökség után mondott le hétfőn. Távozását többek között azzal indokolta, hogy az együttesnek új impulzusokra, lendületre van szüksége, és talán a váltás kihúzza a Real Madridot a gödörből.

Az új elnök egyelőre nem akart találgatásokba bocsátkozni a jelenlegi edző, Juan Ramón Lopez Caro további sorsát illetően, bár felvetette, hogy szívesen visszacsábítaná Vicente del Bosqué-t, a korábbi sikertrénert a csapat élére.

Martin kitért a jövő csapatára is, szerinte az, hogy tíz világklasszisuk van, az még nem jelenti azt, hogy ők alkotják a világ legjobb csapatát. Tehát a jövőben céltudatosabban kell igazolni, pénz nem számít, csak az, hogy kiszolgálják a szurkolókat.
Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
14 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
15 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
20 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
35 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
41 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
59 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája