Mélyül a válság a Real Madridnál

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.02.27. 22:26
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban harmadik helyen álló, ám ennek ellenére hónapok óta komoly szakmai nehézségekkel küzdő Real Madrid elnöke, Florentino Perez lemondott posztjáról. A sportvezető döntését a mai rendkívüli igazgatósági ülés után hozta meg véglegesen. Az ötvenkilenc éves Perez 2000. július tizenhetedike óta irányította elnökként a madridi klubot. Ideiglenesen Fernando Martín, eddigi elnökhelyettes végzi az aktuális napi ügyeket.
A harmadik eredménytelen év már sok(k) volt
A harmadik eredménytelen év már sok(k) volt
A harmadik eredménytelen év már sok(k) volt
A harmadik eredménytelen év már sok(k) volt
Perez Lorenz Sanzot váltotta az elnöki székben, kampánybeszédében a nagy rivális Barcelona aktuális sztárját, a portugál Luis Figót ígérte a madridi népnek.

Az ígéret hatásos volt: jött Perez és hozta magával Figót, az első újkori galaktikust Madridba.

Innentől kezdve minden évben egy újabb galaktikus érkezett a madridiakhoz: Ronaldo, Zidane és Beckham folytatta a sort, de megemlíthetnénk akár az őket követő, ám az előző futballistákhoz képest lényegesen kisebb kaliberű Owent, Robinhót, Cassanót is.

Az első években az akkor még pályafutásuk csúcsán lévő sztárok hozták is az eredményeket: 2002-ben Glasgowban a német Leverkusen ellen BL-döntőt nyertek, majd az Interkontinentális-kupában sem találtak legyőzőre.

Mindeközben nyertek két bajnokságot – 2000-2001 és 2002-2003 -, ám azt követően már két szezont zártak üres kézzel és nagyon úgy néz ki, hogy idén lesz a harmadik.

A királyiak múlt héten kritikus játékkal a BL-nyolcaddöntőben saját pályán kaptak ki a nyolcaddöntő első felvonásán az Arsenaltól, a hétvégén a kiesés elől menekülő Mallorca verte őket 2-1-re a bajnokságban – hátrányuk a listavezető Barcelona mögött tíz pont -, míg másfél héttel ezelőtt a Spanyol Kupa elődöntőjéből is kiestek. A Zaragoza megsemmisítő, 6-1-es csapást mért a Realra az első összecsapáson.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az évek során azonban több kellemetlen meglepetés érte őket. Védelmük átjáróház volt, középpályás-játékuk erőtlen és motiválatlan, csatárjátékuk kedvetlen, sokszor ötlettelen. A sztárok persze néha azért megrázták magukat, de ez kevés volt ahhoz, hogy tartósan jó eredményeket érjenek el és képességeiknek megfelelően szerepeljenek.

Galaktikusok, edzők és sportigazgatók jöttek-mentek – Vicente del Bosque még a BL-siker után sem kellett -, az eredmények az utóbbi két évben azonban elkerülték a királyiakat, akik ennek ellenére üzletileg a legjobban működő futballklubként üzemelnek a világon.

Távol-keleti túráik nyaranta üzletileg kihagyhatatlanok – a Beckham-mezek jól fogynak Ázsiában, amely komoly tételt jelent a bevételi oldalon -, de a korosodó sztárok már nem bírták a többfrontos, szinte pihenés nélküli helytállást. Persze, a csúcsgázsikat nem adják ingyen.

Ronaldo, Roberto Carlos Brazíliába vágyik, Zidane pályafutásának befejezésén gondolkodik. Elindult a lavina, amely tavasszal még maga alá temethet játékost, edzőt, sportigazgató, más klubvezetőket is.

Az már hónapok óta biztossá vált: alapvető változásra van szükség a Real Madrid életében, hogy az üzletet kellő összhangba hozzák a szakmával, mert hosszútávon csak a kettő közös eredményessége vezethet mindkét fronton sikerhez.
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
49 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája