A széthúzás a bajok oka a Realnál

2006.02.27. 14:52
Címkék
Sergio Ramos, a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid védője szerint a csapategység teljes hiánya okolható azért, hogy a királyi gárda méltatlanul szerepel a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is. Ramos mindezt a tegnapi Mallorca elleni, 2-1-re elvesztett bajnoki után mondta el egy spanyol rádióállomásnak nyilatkozva.
Sergio Ramos (balra) nem elégedett a csapategységgel
Sergio Ramos (balra) nem elégedett a csapategységgel
Sergio Ramos (balra) nem elégedett a csapategységgel
Sergio Ramos (balra) nem elégedett a csapategységgel

A 19 esztendős hátvéd szerezte csapata találatát a kiesőjelölt ellen, de érdekes módon nem sokan osztoztak gólörömében csapattársai közül. „Körülbelül olyan volt, mintha egy Mallorca-játékos gólja után lennénk. Körülnéztem, és észrevettem, hogy szinte senki nem ünnepel velem” – mondta el Ramos. „A Barcelona vagy az Atletico Madrid sokkal egységesebb csapat, ők együtt örülnek a góloknak.”

„Ez a fajta csapategység nagyon fontos, és sokkal erősebbé tehet egy gárdát. Próbáltam már beszélni erről a néhány csapattársammal, de meg kell érteni az ő viselkedésüket is. Talán a minden poszton kialakult versenyhelyzet és a sok kispadozás miatt ilyenek” – vélekedett a válogatott védő. „Egészen más lenne a helyzet a csapatnál, ha jobb lenne a kapcsolat a játékosok között.”

Szavainak külön élt ad, hogy a galaktikusok két csatársztárja, Raul és Ronaldo is kisebb nyilatkozatháborúba kezd keveredni. A spanyol támadó korábban kritizálta a brazilt, amiért az éppen az Arsenal elleni, hazai BL-meccs előtt érezte szükségét annak, hogy szóvá tegye, hogy nem szeretik eléggé a drukkerek. „Nem akarom megítélni, amit mondott, de beárnyékolta vele a BL-meccset, mert fontosabbnak érzi magát, mint a csapatot” – mondta akkor a tíz éve a Realnál játszó csatár.

A brazil támadó a Mallorca elleni vereség után kommentálta Raul véleményét. „Felelősséget kell vállalnia azért, amit mondott, ahogy nekem is azért, amit én mondtam. De az biztos, hogy ezzel csak tovább rontotta a helyzetet” – vélekedett Ronaldo.

A Real a Mallorca elleni vereség után már tízpontos hátrányban van a bajnokságban vezető Barcelonával szemben, a BL-ben pedig hazai pályán 1-0-s hátrányba került az Arsenal elleni nyolcaddöntőben.
Legfrissebb hírek

Három félidő után döntetlenre áll a párharc – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
14 perce

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
15 perce

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
20 perce

Így szólt a Himnusz kétszer Milák Kristófnak és egyszer a váltó többi tagjának a vizes Eb-n – videók

Úszás
35 perce

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
41 perce

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
59 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
1 órája