Lendületben maradt a Real Madrid

KRASZ EMILKRASZ EMIL
2006.02.19. 00:27
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság huszonnegyedik fordulójában magabiztosan nyert hazai pályán a Real Madrid, amely tulajdonképpen ott folytatta, ahol a hétközi, Zaragoza elleni kupameccsen abbahagyta.
Az érvényes gól végül elmaradt, de a kapitány visszatért a csapatba
Az érvényes gól végül elmaradt, de a kapitány visszatért a csapatba
Az érvényes gól végül elmaradt, de a kapitány visszatért a csapatba
Az érvényes gól végül elmaradt, de a kapitány visszatért a csapatba

Legalábbis ami a kezdeti rohamokat illeti, hiszen amíg ott három, addig itt két madridi gólt hozott a mérkőzés eleje.
Guti egy okos visszagurítás lőtt a tizenhatos vonaláról a kapu bal oldalába, majd öt perccel később jött a meccs pillanata.

Na, nem a gólszerző Robinhóé volt az, hanem honfitársáé, Baptistáé. Utóbbi egy tizenhatoson belülre beemelt labdán a kapunak háttal fejjel tolt egyet – védők a környékén nem jártak, ők inkább a leshelyzetet jelző partjelző mozdulatában bíztak, de hiába, hiszen nem volt lesen a brazil -, majd a középpályás hanyatdobva magát a jobb kapufát lőtte telibe.

Mondjuk, az sem volt éppen csúnya, ahogy a kipattanót – olyan ereje volt a labdának, hogy akár a tizenhatosig is könnyen elszállt volna – Robinho úgy vette le légstoppal, hogy az már a győri balettet idézte. Ha nem Vincze Ottóékat, hanem sokkal inkább Markó Ivánékat. Majd kissé balról, tizenkét méterről kilőtte a hosszú oldalon a bal felső sarkot.

A lendület azonban itt megtört: kimaradtak a helyzetek, igaz nem is kellett ledolgozni semmilyen hátrányt, mint a kupában.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Az Alavés pedig egyszerűen megadta magát, a legkisebb szándékát sem mutatták annak, hogy ők ide pontért, pontokért jöttek, sőt, akár futballozni akarnak.

Ne felejtsük el megemlíteni, a Real Madrid a Zidane, Roberto Carlos, Cicinho, Cassao, Raúl, Helguera sorral kezdett, na nem a pályán, hanem a kispadon. Egy ilyen cseresor, akár öt kutyaütővel is kiegészítve közepes európai bajnokságokban tuti bajnok lenne.

Nagyot változott az Alavés-játékosok felfogása a második játékrészben: elmerték hinni, hogy akár még ezt a jó passzban lévő Realt is meg lehet szorítani, meg lehet tréfálni.

Ennek köszönhetően nyílt lett a mérkőzés, Casillasnak is akadt dolga, miként a túloldalon is veszélyeztették az Alavés kapuját a Real futballistái. Gólt azonban már csak a hazaiak lőttek, méghozzá kettőt. Egy megadottat és egy meg nem adottat.
Előbbi Cicinho érdeme, aki remekült lépett fel egy támadással és egy csel után nyolc méterről, jobbról a kapu bal alsó sarkába húzta vissza a labdát ballal.

A meg nem adott gól Raúl nevéhez fűződik – hatalmas taps kísérte, ahogy a sérült csapatkapitány kilencven napos szünet után ismét pályára léphetett -, de miután két véleményes leshelyzet is volt a madridiak akciójában – egyik sem volt az -, legalább az egyik biztos az lehetett alapon a játékvezető nem adta meg a gólt. Cassano pedig nagyon be akart vágódni Madridban, hogy ziccerét legurította a helyi közönségkedvencnek.

Lényeg a lényeg: változatlanul jó formában játszik és nyert a Real Madrid, előbbi soron következő a BL-ellenfelét, az Arsenalt izgathatja leginkább a jövő heti találkozó előtt, utóbbi a bajnoki rivális, listavezető Barcelonát.
LA LIGA, HUSZONNEGYEDIK FORDULÓ:
Real Madrid Alavés 3-0 (2-0)
Guti 6.
Robinho 11.
Cicinho 78.
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája