Ronaldo spanyol állampolgár lett

2005.11.10. 14:47
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő, jelenleg tizenegy fordulót követően huszonegy ponttal a harmadik helyen álló brazil világbajnok támadója, Ronaldo Luis Nazario de Lima megkapta a spanyol állampolgárságot.
Ronaldo húsz évesen, 1996-ban Hollandiából igazolt Spanyolországba, a Barcelonával KEK-t és Király Kupát nyert.

Ezt követően olasz évei következtek az Internazionale csapatánál, több súlyos sérüléssel súlyosbítva.

2002 nyarán már mint világbajnok, egy igazi galaktikus szerződött a Real Madridhoz, amelynek azóta is meghatározó játékosa, elsőszámú gólfelelőse.

Szerződését legutóbb 2004 márciusának végén hosszabbították meg: akkor 2009. június 30-ig kötelezte el magát a madridiakhoz.

Honfitársához, Roberto Carloshoz hasonlóan immár Ronaldo is kettős állampolgár.

Mindennek gyakorlati jelentősége tulajdonképpen annyi, hogy a madridi keretben így ismét felszabadult egy hely az EU-n kívüli játékosok előtt.

Jelenleg egyszerre hárman léphetnek pályára, de a Real-keretben négyen is hasonló – jelen esetben nem túl jó – ajánlólevéllel rendelkeznek.

A támadásoknál használható brazil duó, Robinho és Julio Baptista mellett az elsősorban a védekezésre összpontosító Diogo, Garcia uruguayi páros áll bevetésre készen.

Ronaldo Spanyolországban, már a Real Madrid színeiben egyszer nyert bajnokságot, egyszer spanyol Szuperkupát.

A brazil csatár a 2005-2006-s szezonban hét meccsen lépett pályára, 610 perc hét gól lőtt. Mindösszesen így már hatvanöt gólnál tart, száznégy madridi bajnokiján.

A brazil fenomén minden nagyobb egyéni futballcímet begyűjtött már: kétszeres aranylabdás (1997, 2002), a FIFA-nál háromszor az Év játékosa (1996, 1997, 2002) és egyszer még az Aranycipőt is megszerezte (1997).

Casillas hosszabbít

Minden valószínűség szerint meghosszabbítja június végén lejáró szerződést a Real Madriddal Iker Casillas, a csapat elsőszámú kapusa.

A remekül iskolázott, igazi bravúrkapust a közelmúltban összehozták több csapattal is, mind közül a leginkább fajsúlyos kérővel, az angol Manchester Uniteddel, ám ott végül idén nyáron a holland Erwin van der Sar lett a befutó.

Azóta Casillas-ügyben nagy a csend.

Saját nevelésű játékosként Casillas messze nem kap olyan anyagi elismerést a madridi klubnál, mint néhány nálánál jóval galaktikusabb csapattársa, pedig bravúrjai nélkül sokszor még itt sem tartana az utóbbi időben kicsit kifakult madridi sztárgárda.

Az, hogy a kapus menedzsere elméletben már most elkötelezte védencét a mostani munkaadóhoz azt jelentheti, hogy Casillas is felsrófolta a fizetését, míg a madridiak felismerték: ennyiért ilyen képességű kapust azért nem akasztanak le hipp-hopp a futballpiacon.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
1 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
6 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
8 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
24 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
44 perce

Úszó Eb: döntős a 4x100-as női gyorsváltó és Jackl Vivien is 400 vegyesen

Úszás
49 perce

Guzi Blanka: Tökéletlenül lett nekem teljes ez az Eb

Egyéb egyéni
1 órája