Utánpótlássport
2018.02.23. 15:11

Vívás: edzőszerepben a párbajtőröző világklasszis Imre Géza

Immár hat esztendeje foglalkozik utánpótláskorú fiatalokkal a Budapesti Honvéd vívószakosztályában a világklasszis párbajtőröző, Imre Géza. Előfordul, hogy a 44 éves olimpiai ezüstérmes, vb-aranyérmes ötven-hatvan gyereknek vezényel edzést, s persze már saját tanítványai is vannak. Most az edzői pálya megpróbáltatásairól, a fegyelmezésről és a sportág szeretetéről beszél.
Utánpótlássport
2018.02.23. 12:52

Jégkorong: fehérvári K. O. a MAC ellen az U20-as EBYSL-ben

Elsöprő, 7–0-s győzelmet aratott hazai pályán a Fehérvár AV 19 együttese a MAC ellen az osztrák U20-as bajnokság (EBYSL) középszakaszában. A fővárosiak azonban a vereségükért akár más vasárnap visszavághatnak a Volánnak.
Utánpótlássport
2018.02.23. 09:47

Kézi: a 18 éves, juniorválogatott Horváth Laura a focival kezdte

Még csak 18 éves, de már jó ideje kész tervei vannak a jövőre Horváth Laurának, a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia játékosának, aki nemrégiben bemutatkozhatott a juniorválogatottban is. Pedig annak idején – kényszerűen – a futballal kezdte…
Utánpótlássport
2018.02.22. 22:18

Sportlövészet, junior Eb: három hatodik hely csapatban

A győri 10 méteres junior Európa-bajnokságon a csütörtöki csapatversenyekkel az olimpiai számokban lezárultak a küzdelmek. A magyar fiatalok ezúttal sem tudtak érmet nyerni, pedig a pisztolyos lányok az alapszakaszban az élen végeztek. A csütörtöki napon végül három hatodik és egy tizenharmadik hellyel zártak együtteseink. Joó Éva sportági koordinátor szerint az újoncokkal tűzdelt fiatal csapat így is megállta helyét.
Utánpótlássport
2018.02.22. 20:09

Amikor ők még... A Liu testvérek 2015-ben

A Liu testvérekről három éve készült írásunk végén Shaoangot idéztük: „Valószínűleg jövőre is a dobogó lesz a cél. Ugyanakkor a pjongcsangi olimpián már biztosan többet akarunk. Senki sem azért versenyez, hogy második vagy harmadik legyen. Mi sem...” Mondhatni: a próféta beszélt belőle.
Utánpótlássport
2018.02.22. 09:08

Úszás: Mestermunka című sorozatunk mostani hőse Turi György

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Turi György a Kőbánya SC (korábban Bp. Spartacus) mesteredzője, aki klasszissá lett úszók sorát indította el a világhír felé vezető úton.
Utánpótlássport
2018.02.21. 23:00

Foci, Ifjúsági Liga: négy angol, három spanyol és egy portugál csapat a nyolcban

Kialakult a legjobb nyolc mezőnye a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában. A szerdai játéknapon rangadókat igen, komolyabb meglepetést azonban nem láthattunk, noha a Szoboszlai Dominiket is felvonultató Salzburg búcsúzott a sorozattól. A negyeddöntőbe négy angol, három spanyol és egy portugál együttes jutott, a párharcokat március közepén rendezik.
Utánpótlássport
2018.02.21. 20:24

Sportlövészet, junior Eb: újabb újonc, Polgár János lett a legjobb magyar

Újabb újonc okozott meglepetést a győri 10 méteres légfegyveres junior Európa-bajnokságon. A debreceni Polgár János a fiú pisztolyosok mezőnyében jutott döntőbe, ahol az ötödik helyen végzett. A többiek ismét messze elmaradtak a finálétól. A várva várt érmet most már a csütörtöki csapatversenyen kellene megszerezni.
Utánpótlássport
2018.02.21. 18:34

Jégkorong: nagyszerűen helytállt a Vasas U12-es csapata Kanadában

Meghatározó élményeket éltek át a Vasas U12-es hokisai a Kanadában eltöltött hét nap alatt: húszezres csarnokban játszottak, hatból öt meccset megnyertek, minek nyomán az ötödik helyen végeztek a Pee Wee elnevezésű nemzetközi tornán.
Utánpótlássport
2018.02.21. 17:44

Kosárlabda: a Csata DSE nyerte a soproni U14-es nemzetközi leánytornát

Nem született meglepetés a Sopronban rendezett U14-es nemzetközi leány-kosárlabdatorna helyosztó játéknapjain. A Csata DSE együttese a mezőny fölé emelkedett, és a döntőt is magabiztosan nyerte meg a kőbányai Zsíros Akadémia csapata ellen.
Utánpótlássport
2018.02.21. 15:30

Sznúker: a 11 éves Révész Bulcsú már sámli nélkül is feléri az asztalt

Az U18-as és az U21-es mezőnyben is nyert mérkőzést a mindössze 11 éves (!) Révész Bulcsú a szófiai sznúker Európa-bajnokságon. Az ötödikes fiú az összes meccsén kiválóan helytállt, még a sportág egyik legígéretesebb fiataljától, az angol Sean Maddocks-tól is sikerült frémet lopnia.
Utánpótlássport
2018.02.21. 11:24

Karate: a 19 éves Czagány Dóra életében a foci csak második

A Mol Új Európa Alapítvány támogatottjaként Czagány Dóra egyike annak a három magyar karatésnak, aki érmet nyert az utánpótláskorúak február eleji Európa-bajnokságán. Az MTK Budapest 19 éves versenyzője ezüsttel tért haza Szocsiból, ahol az U21-esek 68 kg-os mezőnyében négy győzelem után csak a döntőben tudtak megálljt parancsolni neki. Így is páratlan sorozatot vallhat a magáénak: minden korosztály világversenyéről van medálja.
Utánpótlássport
2018.02.21. 09:19

Birkózás: válogató a győri serdülő-Eb jegyében

Kaposváron rendezték meg a serdülőbirkózók első válogatóversenyét. A korosztályra idén még inkább kell figyelni, hiszen Győrben bizonyíthat a nyári Európa-bajnokságon. Mivel a szövetség február végéig sem találta meg a megfelelő szakembereket a fogásnemek élére, a sikeres szakosztályok edzőit kérdeztük a látottakról.
Utánpótlássport
2018.02.20. 22:04

Kosár: a TF Budapest fiataljai győztek a Vasas ellen az NB I/B -ben

Parázs összecsapást hozott a kosárlabda NB I/B piros csoportjának fővárosi rangadója. A Vasas hazai környezetben fogadta a TF-Budapest gárdáját, amelynek nem ismeretlen a Sport 11-sportközpont, hiszen szintén a hazai pályája.
Utánpótlássport
2018.02.20. 21:18

Foci, Ifjúsági Liga: a Barca és a City jutott a nyolcba

A Barcelona és a Manchester City jutott elsőként a legjobb nyolc közé a labdarúgó UEFA Ifjúsági Ligában. A katalánok idegenben győzték le a Paris Saint-Germain együttesét, míg az angol gárda az Intert búcsúztatta, tizenegyeseket követően. Szerdán hat mérkőzést rendeznek a sorozatban, köztük két rangadót.
Utánpótlássport
2018.02.20. 20:46

Sportlövészet, junior Eb: az újonc Hammerl Soma a legjobb magyar

A győri 10 méteres junior Európa-bajnokság első napján a 16 esztendős Hammerl Soma okozott nagy meglepetést. Az UTE újonca a fiú puskások mezőnyében, élete első korosztályos világversenyén egyéni csúccsal döntőbe jutott, ahol a hetedik helyen végzett. Az is kisebbfajta meglepetésnek számított, hogy a magyarok közül rajta kívül ez nem sikerült másnak. Soma honlapunknak elmondta, hogy álmában sem gondolt ilyen sikerre.

772

/

883