
Utánpótlássport
2018.08.13. 19:00
Jégkorong: edzői értékelés az U17-esek amerikaiak elleni veresége után
Megmutatkozott a kategóriakülönbség a két csapat között a Magyarország–Egyesült Államok U17-es felkészülési mérkőzésen. Jégkorong-válogatottunk, ameddig tudott, becsületesen helytállt az amerikaiak ellen, így is 8–1-es vereség lett a vége. A magyar csapat vezetőedzője, Virág Csaba elégedett volt a látottakkal és a játékosok hozzáállásával.

Utánpótlássport
2018.08.13. 18:28
Kosárlabda: a leány U17-18-as válogatott bravúrjai
Létezik, hogy három hét alatt kétszer jut be világversenyen az elődöntőbe ugyanaz a csapat? Igen. Ezt vitte véghez az U17-es leány kosárlabda-válogatott. Azok után, hogy a minszki U17-es világbajnokságon negyedik lett az alakulat, vasárnap, az udinei U18-as Európa-bajnokságon − két lány kivételével − ugyanaz a gárda állt fel a dobogó harmadik fokára. A ritka bravúrról Völgyi Péter vezetőedző nyilatkozott honlapunknak.

Utánpótlássport
2018.08.13. 16:21
Kézilabda: leányválogatottunk csoportelső az U18-as vb-n
Magabiztos győzelemmel szerezte meg a csoport első helyét a magyar válogatott a lengyelországi leány U18-as kézilabda-világbajnokságon. Bohus Bea együttese 28–25-re verte a dánokat, így százszázalékos mérleggel jutott a legjobb 16 közé.

Utánpótlássport
2018.08.13. 14:22
Vízilabda: eddig felemás a magyar mérleg az ifjúsági vb-n
Egy győzelem, egy vereség, ez a magyar ifjúsági fiúválogatott mérlege a szombathelyi korosztályos vízilabda-világbajnokságon. Horváth János tanítványai könnyed ráhangolódással, tizenegy góllal verték a jóval hátrébb rangsorolt kínaiakat, majd három találattal alulmaradtak az igen erő görög együttes ellen. A csapat hétfőn a pihenőnapját tölti, mielőtt újra medencébe ugrik ‒ először az argentinok ellen ‒, honlapunk pedig a vezetőedzőt kérte meg, értékelje az első két nap történéseit.

Utánpótlássport
2018.08.13. 13:15
Labdarúgás: csak négy U20-as játszott az NB I legutóbbi meccsein
Ismét csupán négy U20-as játékos lépett pályára az NB I aktuális fordulójában, a mérkőzések felén számítottak legalább egy ifjú futballistára. A Puskás Akadémiában debütánst köszönthettünk, hiszen Kiss Tamás mellett ezúttal Bokros Szilárd is lehetőséget kapott: a 18 esztendős védő a hajrában szállt be a Haladás elleni mérkőzésen.

Utánpótlássport
2018.08.13. 08:42
Kézilabda: ötéves az utánpótlás-nevelés NEKÁ-ja
Megalakulásának ötödik évfordulóját ünnepli a nyáron a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia, amely a sportág utánpótlás-nevelési rendszerének alighanem legfontosabb bázisa. Születésnapi riport az intézmény világszínvonalú, tóparti központjában.

Utánpótlássport
2018.08.12. 22:42
Kézilabda: ötgólos vezetésről úszott el a továbbjutás
Drámai körülmények között, az utolsó pillanatokban elvesztett mérkőzésen esett el a nyolc közé jutástól a magyar válogatott a Varasdon zajló fiú U18-as kézilabda Európa-bajnokságon. Gyurka János együttese ötgólos előnyről 26–25-re kapott ki az oroszoktól, így az alsó ágon folytatja; szerdától kezdve a világbajnoki kvalifikáció kivívása lehet a cél.

Utánpótlássport
2018.08.12. 21:47
Vízilabda: válogatottunk kikapott a görögöktől az ifjúsági vb-n
A magabiztos ráhangolódás után nem sikerült a bravúr a magyar válogatott számára a nagy játékerőt képviselő görög együttes ellen a szombathelyi ifjúsági vízilabda-világbajnokságon. Horváth János csapata félidőig remekül tartotta magát, és a végjátékban is az utolsó percig küzdött, ám a záró két negyedben ‒ többek között ‒ a hullámzó teljesítmény miatt végül 15‒12-re alulmaradt.

Utánpótlássport
2018.08.12. 21:27
Kosárlabda: Európa-bajnoki bronzot nyert az U18-as leány együttes!
És megvan! Két és fél hete az ausztrálok ellen nem sikerült a bronzmeccs a minszki U17-es világbajnokságon, most azonban – két lány kivételével – ugyanaz a csapat az U18-as Európa-bajnoki harmadik helyért óriási csatában 58−56-ra legyőzte Lettországot.

Utánpótlássport
2018.08.12. 20:08
Jégkorong: az amerikai U17-esek 8-1 re verték magyar vendéglátóikat
Nagyot küzdött és időnként jól játszott az U17-es válogatott, azonban így sem volt esélye az Egyesült Államok elleni felkészülési mérkőzésen a Tüskecsarnokban. A vasárnap délutáni találkozón 8–1-es vereséget szenvedtek a mieink, az egyetlen magyar gólt a MAC támadója, Schlekmann Márk ütötte.

Utánpótlássport
2018.08.12. 18:48
Autósport: Vivien növelte előnyét Audi R8-kupa második helyén
Keszthelyi Vivien magabiztos versenyzéssel, három helyet javítva a rajtpozícióján negyedikként ért célba a GT4-es Audi R8-kupa vasárnapi versenyén, Brands Hatchben.

Utánpótlássport
2018.08.12. 17:06
Evezés: hatodik lett a magyar nyolcas a juniorok világbajnokságán
A fiú magyar nyolcas tavaly egy-két hajót tudott legyőzni, idén a junior-világbajnokságon már A-döntőt evezett és hatodik helyet szerzett. A szakmai stáb nemcsak büszke, de már előre tervez: a leány és az U23-as férfi válogatottnál is indítanának nagy evezős egységet.

Utánpótlássport
2018.08.12. 14:33
Újabb bravúr-érem Glasgow-ból
Két magyar junior tornász volt érdekelt a skóciai tornász Európa-bajnokság szerenkénti döntőiben: Balázs Krisztián szenzációs teljesítménnyel a Eb-ezüstérmet szerzett nyújtón, Mészáros Krisztofer pedig a 7. lett lólengésben.

Utánpótlássport
2018.08.12. 13:02
Autósport: Keszthelyi Vivien a junioroknál második lett
Ugyan a hétvége első versenyén csupán a középmezőnyben végzett és hetedik lett, összesítésben mégis feljött az Audi R8-kupa második helyére, a junior kategóriában szintén másodikként célba érő Keszthelyi Vivien.

Utánpótlássport
2018.08.11. 21:14
Kosárlabda: bronzért játszhat leánycsapatunk az U18-as Eb-n
Nagy csatában maradt alul 57−54-re a leány U18-as kosárlabda-válogatott az Udinében zajló korosztályos Európa-bajnokság elődöntőjében Spanyolország ellen. Völgyi Péter együttese az elején még a kezében tartotta a mérkőzést, de elvesztette az irányítást. A két hete U17-es világbajnoki negyedik csapatunk úgy léphet pályára vasárnap a bronzéremért Lettország vagy Németország ellen, hogy a kontinensviadal legfiatalabb együttese.

Utánpótlássport
2018.08.11. 20:37
Vízilabda: Kínát fölényesen verte a magyar csapat a fiú U18-as vb-n
Tizenegy góllal bizonyult jobbnak a magyar ifjúsági fiúválogatott a Szombathelyen zajló vízilabda-világbajnokság nyitónapján. Horváth János legénysége magabiztosan, végig kézben tartva a meccset győzött 22‒11-re Kína ellen, így bizakodva várhatja a vasárnapi, görögök elleni csoportrangadót.
719
/
903