
Utánpótlássport
2018.08.20. 17:31
Labdarúgás: hat U20-as játszott az NB I legutóbbi fordulójában
Szezonbeli második gólját szerezte az NB I-ben a 20 esztendős hátvéd, Szalai Attila. A Mezőkövesd bekkjének fejese azonban nem ért győzelmet a Szusza Ferenc Stadionban, miután az Újpest egyenlített a hajrában. A debreceni Kusnyír Erik (18) kényszerből kezdett, s gólpasszal hálálta meg a bizalmat az MTK ellen. Ami pedig a pályán töltött időt illeti: az ötödik fordulóban összesen hat U20-as labdarúgó kapott esélyt, 411 perc erejéig.

Utánpótlássport
2018.08.20. 14:50
Kosárlabda: Litvánia ellen a nyolc közé jutás a tét U16-osaink számára
„Az utolsó két meccsen már maradéktalanul betartották azt, amit kértem tőlük, illetve, amit gyakoroltunk a felkészülési időszakban. Ha ugyanígy szerepelnek a folytatásban, akkor bizakodóak lehetünk” – vélekedik az U16-os leány kosárlabda-válogatott vezetőedzője, Mészárosné Kovács Andrea a Kaunasban zajló korosztályos Európa-bajnokság csoportmérkőzései után. Az alakulat következő ellenfele a hazai pálya előnyét élvező litván gárda lesz.

Utánpótlássport
2018.08.20. 13:01
Kézilabda: a vb-re kijutottak az U18-as fiúk, de van mit javítani
Tizedikként, a világbajnoki kvalifikációt megszerezve tért haza a fiú U18-as kézilabda-válogatott a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságról. Gyurka János szövetségi edző foglalta össze az együttes első nagy tornájának tapasztalatait. Elmondta, érzi a fejlődést a csapaton, de azt is látni lehet, hogy miben vannak elmaradva legjobbjaink a kontinens élmezőnyétől.

Utánpótlássport
2018.08.20. 09:52
Ökölvívás: kedden kezdődik a Duna Arénában az ifjúsági vb
Ha nem is a Duna Arénában, amely akkor még nem létezett, s nem is úszómedence fölé telepített két ringben, de a kedden kezdődő ifjúsági vb előtt is rendeztek már Budapesten korosztályos ökölvívó-világbajnokságot. Méghozzá 2000-ben, amikor is fővárosunk a junior-vb házigazdája volt.

Utánpótlássport
2018.08.20. 09:16
Vízilabda: emelt fejjel búcsúzik az ifi vb-n bronzot nyert generáció
Elképesztő kilenc napon van túl a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott, amely a drámai elődöntő elveszítése után bronzcsata megnyerésével zárta a szombathelyi világbajnokságot. Horváth János szövetségi edző érzelmekkel teli hangon beszélt honlapunknak.

Utánpótlássport
2018.08.19. 20:34
Kosárlabda: U16-os leánycsapatunk 65‒57-re nyert a lengyelek ellen
A magyar leány U16-os kosárlabda-válogatott 65‒57-re megnyerte a harmadik csoportmeccsét Lengyelország ellen, így két győzelemmel és egy vereséggel a tabella második helyén zárt. A nyolcaddöntőben a litvánokkal szemben kell bizonyítaniuk Mészárosné Kovács Andrea tanítványainak.

Utánpótlássport
2018.08.19. 17:14
Vízilabda: Szerbia legyőzésével bronzérmes az ifi vb-n a magyar csapat
Idegőrlő mérkőzésen, hatalmas csatában kerekedett felül a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott a szombathelyi világbajnokság bronzmérkőzésén Szerbia ellen. Horváth János legénysége szombaton nagy izgalmak után, csalódottan szállt ki a medencéből, a játékosok azonban felálltak, és összeszedték magukat vasárnapra. 14–13-ra megnyerték a találkozót, így éremmel a nyakukban a világ harmadik legjobb csapatként zárták a tornát.

Utánpótlássport
2018.08.19. 16:46
Tenisz: vizsgázott az utánpótlás, véget ért a korosztályos ob
A legfiatalabbak, vagyis az U12-esek küzdelmeit emelte ki a vasárnap lezárult korosztályos országos bajnokság üdítő színfoltjaként a válogatottak vezetőedzője, Pelva Gábor. A szakember azt is elmondta honlapunknak, hogy az Eb-sorozatból visszatért fiatal játékosok a kontinentális tapasztalataiknak hála nőhettek a mezőny fölé.

Utánpótlássport
2018.08.19. 12:00
Autósport: Tassi Attila nyert vasárnap Assenben, a TCR Európa-kupán
Nagy Dániel (20) szombati győzelme után ismét a magyar himnusz csendült fel Hollandiában, ahol ezúttal Tassi Attila (19) tudott magabiztos versenyzéssel nyerni a TCR Európa-kupában.

Utánpótlássport
2018.08.19. 08:16
Vízilabda: nem keseregni, talpra állni kell az ifi vb bronzmeccsén!
Remekül kezdve a mérkőzést, a félidőben még vezetett a magyar válogatott a szombathelyi ifjúsági vízilabda-világbajnokság elődöntőjének első mérkőzésén, ám a térfélcsere után fordított Spanyolország. Horváth János legénysége hatalmasat hajrázott ugyan, de ezúttal elmaradt a bravúr, így a bronzéremért szállhat harcba, méghozzá Szerbiával. "Négy éve kergetünk egy álmot, amit nem sikerült elérni"– foglalja össze egy mondatba a szombati nap eseményeit a vezetőedző.

Utánpótlássport
2018.08.18. 22:36
Kosárlabda: U16-os fiúválogatottunk 17. lett az Eb B-divíziójában
Álmos első félidő után megszórta ellenfelét a magyar U16-os fiúválogatott a szarajevói B divíziós kosárlabda Európa-bajnokság utolsó helyosztó mérkőzésén. Váradi Attila együttese a 68‒56-os diadallal a 17. helyen zárta a kontinensviadalt, amelyen öt vereség után három győzelmet tud felmutatni.

Utánpótlássport
2018.08.18. 22:25
Kézilabda: 10. lett az U18-as fiúválogatott az Eb-n
Vereséggel köszönt el a horvátországi korosztályos Európa-bajnokságtól a fiú U18-as kézilabda-válogatott. Gyurka János együttese zárófellépésén 26–23-ra kapott ki a szlovénoktól, így a tizedik – vb-kvalifikációt érő – helyen zárta a kontinensviadalt.

Utánpótlássport
2018.08.18. 20:47
Vízilabda: vereség a spanyoloktól az ifjúsági vb elődöntőjében
Óriási csatában ugyan, de alulmaradt a magyar ifjúsági vízilabda-válogatott a szombathelyi korosztályos világbajnokság elődöntőjében (11–12). Horváth János legénysége ‒ ahogyan a tavalyi máltai U17-es Európa-bajnokságon ‒, megint a spanyoloktól szenvedett vereséget a legjobb négy között, így vasárnap délután negyed négytől a bronzéremért játszik a tófürdői medencében a görög–szerb párharc vesztese ellen.

Utánpótlássport
2018.08.18. 17:58
Autósport: a 20 éves Nagy Dániel első győzelme a TCR Európa-kupában
A Michelisz Norbert által alapított M1RA húsz esztendős tehetsége, Nagy Dániel négy dobogós helyezés után megszerezte első győzelmét a TCR Európa-kupában, ezzel pedig feljött az összetett második helyére.

Utánpótlássport
2018.08.18. 17:27
Kosárlabda: győzelem a horvátok ellen a leány U16-os Eb-n
Magabiztos, 75−52-es sikert aratott a leány U16-os kosárlabda-válogatott a Kaunasban zajló korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában Horvátország ellen. A meccsen mondhatni, egy pillanatig sem volt veszélyben a győzelem. Mészárosné Kovács Andrea tanítványai így egy-egy nyertes és vesztes meccsel állnak a tornán.

Utánpótlássport
2018.08.18. 12:57
Vízilabda: ketten az ifi vb-n Montenegró ellen aratott nagy diadalról
A magyar vízilabda-válogatott végig vezetve, magabiztos, 8‒3-as győzelmével bejutott a szombathelyi ifjúsági világbajnokság szombati elődöntőjébe. Horváth János együttese este fél héttől mérkőzik meg a spanyolok legjobbjaival, a másik ágon pedig Szerbia‒Görögország összecsapást rendeznek. A kérdés, megállíthatja-e bárki a piros-fehér-zöld alakulatot? „Nincs!”‒ jelenti ki határozottan Baksa Benedek, a magyar válogatott csapatkapitánya.
716
/
903