
Utánpótlássport
2018.08.22. 20:47
Ökölvívás: csak Orbán Adrián nyert a négy magyarból a budapesti vb-n
Egyetlen magyar győzelemnek örülhetett a hazai tábor az ifjúsági ökölvívó-világbajnokság második versenynapján, amikor is színeink képviseletében négyen léptek kötelek közé a Duna Aréna ringjeiben.

Utánpótlássport
2018.08.22. 17:36
Evezés: Tremmel és Elek – a vb-kvalifikáció összejött
Ugyan a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiáról hajszállal lemaradt, élete első junior-világbajnokságán az előkelő hetedik helyet szerezte meg párosban a 18 éves Tremmel Flóra. A MOL Új Európa Alapítványa által támogatott evezős tehetség reméli, ha hasonló ütemben fejlődnek társával, Elek Borókával, akkor a tokiói „nagy” játékokon már ott lehetnek.

Utánpótlássport
2018.08.22. 16:42
Ifjúsági olimpia: a bajnokok útja a felnőttsikerek felé
Négy éve, a nandzsingi II. nyári ifjúsági olimpián hat magyar hét bajnoki címet nyert, többségük azóta már a felnőtt mezőnyben is megvillantotta tudását. Két kivételtől eltekintve legalább Európa-bajnoki dobogóra felállhattak, és szintén ketten hiányoztak csak a 2016-os riói játékokról. Velük együtt próbáljuk kitalálni, mit is jelent a jövőre nézve, ha valaki ifi olimpiát tud nyerni.

Utánpótlássport
2018.08.22. 14:39
Vízilabda: Baksa Benedek ismét trónra segítené a magyar vízilabdát
„Felnéztem a lelátóra, háromezer ember tapsolt nekünk állva, pár percig nem is bírtam küzdeni a könnyeimmel”‒ elevenítette fel az ifjúsági vízilabda-világbajnokság bronzmérkőzésének utolsó másodperceit a magyar válogatott csapatkapitánya, Baksa Benedek. A gárda egyértelmű célkitűzése az aranyérem volt, de a játékosok a bronzzal is elégedetten távoztak Szombathelyről. A nemzeti együttes négyese örömmel beszélt a vb tapasztalatairól, saját céljairól és a honi vízilabdáról.

Utánpótlássport
2018.08.22. 14:05
Jégkorong: az U18-asok is nemzetközi tornán szerepelnek
Csütörtöktől az Olimpia Reménységek Versenyén vesz részt a Tüskecsarnokban az U18-as jégkorong-válogatott. Svasznek Bence együttese a szlovák, a lengyel és a román válogatottal mérkőzik a háromnapos viadalon.

Utánpótlássport
2018.08.22. 13:31
Torna: Balázs Krisztián az ifjúsági olimpián a legjobb akar lenni
Balázs Krisztián ezüstérmet szerzett nyújtón a tornászok Glasgow-ban rendezett ifjúsági Európa-bajnokságán. A FTC-ben pallérozódó 16 éves versenyző mesél Skóciáról, a sportágához való kötődéséről és arról is, hogyan kezdődött a pályafutása.

Utánpótlássport
2018.08.22. 09:28
Vívás: Koch Máté utolsó utánpótlásszezonjában újabb trófeákra vágyik
Csapatban mindent megnyert, amit csak lehetett, rátermettségét pedig egy egyéni vb-bronzzal is bizonyította Koch Máté a juniormezőnyben. A Vasas 19 esztendős sportolója ugyanakkor csak azzal lenne maradéktalanul elégedett, ha utolsó utánpótlásszezonjában is legalább ennyi trófeával zárna.

Utánpótlássport
2018.08.22. 08:55
Birkózás: junior Eb után vb, de el lehet-e érni kétszer a csúcsformát?
Szeptember 17-én kezdődik a junior birkózók világbajnoksága Trnavában. Nincsenek egyszerű helyzetben a fiatalok, hiszen nemrégiben ért véget Rómában a korosztályos Európa-bajnokság, így nagyon kevés idejük maradt a csúcsforma-igazításra. A kötöttfogású fiúk vezetőedzőjével, Struhács Györggyel beszélgettünk a felkészülés menetéről, valamint az esélyekről.

Utánpótlássport
2018.08.21. 21:24
Kosárlabda: negyeddöntőbe jutott leányválogatottunk az U16-os Eb-n
„Az utolsó két meccsen már maradéktalanul betartották azt, amit kértem tőlük, illetve, amit gyakoroltunk a felkészülési időszakban. Ha ugyanígy szerepelnek a folytatásban, akkor bizakodhatunk” – vélekedett az U16-os leány kosárlabda-válogatott vezetőedzője, Mészárosné Kovács Andrea a Kaunasban zajló korosztályos Európa-bajnokság csoportmérkőzései után. Az alakulat kedden a nyolcaddöntőben a hazai pálya előnyét élvező litván együttes ellen lépett pályára , s 51‒37-es győzelmet aratott, amivel bejutott a kontinensviadal legjobb nyolc csapata közé.

Utánpótlássport
2018.08.21. 20:22
Labdarúgás: Kikapott Szlovákiától az U18-as válogatott
Elveszítette első mérkőzését a Bene Ferenc vezette U18-as labdarúgó-válogatott a csehországi Vaclav Jezek-tornán. A magyar együttes 2−1-re maradt alul a szlovákokkal szemben, a csapat gyenge helyzetkihasználása döntő tényezőnek bizonyult. Folytatás szerdán, az ukránok ellen.

Utánpótlássport
2018.08.21. 20:07
Ökölvívás: felemás rajt az ifjúsági világbajnokságon
Öt magyar mutatkozott be a tizennyolc fős csapatból az ökölvívók budapesti ifjúsági világbajnokságának nyitónapján, s elfogadható mérleggel zártak, hiszen közülük hárman nyertek, míg ketten vesztesen hagyták el a szorítót.

Utánpótlássport
2018.08.21. 18:25
Kézilabda: Bohus Bea a leány utánpótlás-válogatottak sikereiről
„Azt látom, hogy a magyar kézilabdában elindult valami. Az idén óriási összefogás volt a válogatottért, az egyesületek és a klubedzők maximálisan mellettünk álltak. Ez alapozta meg a sikerünket.” – mondja Bohus Bea a vb-ezüstérmes leány ifjúsági kézilabda-válogatott szövetségi edzője. A szakvezető kiemelte azt is, hogy játékosai miben léptek előre a legtöbbet az elmúlt években, és elmondta, mire mehetnek a jövő évtől a juniormezőnyben.

Utánpótlássport
2018.08.21. 12:49
Tenisz: a 20 éves Valkusz Máté nagy ugrása a világranglistán
Valkusz Máté szerint egyértelműen a tapasztalat játszott ellenfele javára az olaszországi Challenger-döntőben, amelyet ugyan elvesztett, de így is karrierje legnagyobb sikerét érte el a finálés szerepléssel. A fiatal magyar játékos 84 helyet ugrott előre az ATP-világranglistán, és már 283., miközben a 21 éven aluliak összevetésében a 26. helyen áll.

Utánpótlássport
2018.08.21. 10:49
Jégkorong: már a decemberi vb-re készül az U20-as válogatott
Szerdától rangos nemzetközi tornával indítja a 2018/19-es évadot Svédországban az U20-as jégkorong-válogatott. Az együttes nyáron kinevezett szövetségi kapitánya, a nagyválogatottal az A csoportot kétszer megjárt Vas Márton első fellépésére készül a nemzeti csapat kispadján. A gárda utolsó magyarországi edzésén a szakvezető és a válogatott egyik meghatározó játékosa, Szalma Zsolt beszélt a felkészülésről, a svédországi megméretésről és a decemberi világbajnokságról is.

Utánpótlássport
2018.08.21. 08:38
Kosárlabda: a leány U17-es válogatott sikereinek nyomában
Létezik, hogy három héten belül ugyanaz a csapat két világversenyen is elődöntőt játszik? Mi az, hogy! A leány U17-es kosárlabda-válogatott előbb a minszki korosztályos világbajnokságon lett negyedik, majd az U18-asok (vagyis az egy évvel idősebbek) udinei Eb-jén – szinte ugyanabban az összetételben – harmadikként végzett. A sikersorozat hátterének jártunk utána.

Utánpótlássport
2018.08.20. 18:03
Autósport: Nagy Dániel az asseni futamgyőzelemről, a terveiről
„Hogy év végén bajnok leszek-e, nem csupán rajtam múlik, de az, hogy nemzetközileg elismert pilótákat megelőzve futamot, esetleg futamokat tudok nyerni, szakmailag mindenképp előrelépést jelent” – értékelte az Assenben történteket, valamint a TCR Európa-kupa eddigi öt hétvégéjének eseményeit Nagy Dániel, a M1RA friss futamgyőztes pilótája.
715
/
903