
Utánpótlássport
2018.09.24. 21:16
Labdarúgás: Eb-elitkörben a leány U17-es válogatott
A bosnyákok után a házigazda macedónokat is legyőzte U17-es leány labdarúgó-válogatottunk, így két meccs után bebiztosította Európa-bajnoki elitkörös szereplését. Schumi Dorottya tanítványai az elmúlt évekhez méltóan szerepeltek, hiszen ezen korosztály sorozatban hatodszor lesz ott a tavaszi folytatásban.

Utánpótlássport
2018.09.24. 19:43
Jégkorong: menetel a MAC ifjúsági csapata az EBJL-ben
Hatból hat nyert mérkőzéssel kezdte a MAC Budapest ifjúsági csapata az osztrák bázisú U18-as jégkorongbajnokságot (EBJL). A fővárosi együttes hibátlanul, három fölényes sikerrel tért hazai ausztriai „túrájáról”, s így százszázalékos mérleggel áll a csoportja élén.

Utánpótlássport
2018.09.24. 19:18
Vízilabda: esélyesek győzelmei a korosztályos bajnokságok nyitányán
Vasárnap megkezdődött az utánpótláskorú vízilabdázók bajnoki évada mindhárom korosztályban: ifjúsági, serdülő és gyermek. Az első forduló nem tartogatott nagy izgalmakat, hiszen az esélyesek magabiztosan nyerték a mérkőzéseiket, és az újoncként nagy reményekkel elinduló miskolciak is biztatóan szerepeltek.

Utánpótlássport
2018.09.24. 18:50
Súlyemelés: a 15 éves Árva Cintia ifjúsági csúccsal lett juniorbajnok
Száznál is többen sorakoztak fel a bemutatáskor a juniorkorú súlyemelők hétvégi országos bajnokságán Oroszlányban, egy híján harminc klub képviseletében.

Utánpótlássport
2018.09.24. 17:35
Vívás: a 16 éves Büki Lili leginkább a kadétversenyeken izgul
Bár az elmúlt egy évben kétszer is legyőzte a regnáló olimpiai bajnokot, Büki Lili szerint ez nem jelent semmit a jövőjére nézve. Az OMS-Tata 16 esztendős párbajtőrözője a hétvégi Magyar–kupa-fordulóban két egyéni érmet is nyert, és vezeti a korosztályos ranglistákat is. Céljairól viszont szerényen beszél, s vallja, először ki kell jutni egy vb-re vagy Eb-re, hogy aztán éremesélyekről lehessen ábrándozni.

Utánpótlássport
2018.09.24. 16:25
Birkózás: szakvezetők értékelése a junior-vb-ről
A magyar junior birkózó-válogatott négy bronzéremmel zárta a nagyszombati korosztályos világbajnokságot. A három szakág vezetőedzője értékelte oldalunknak a történteket.

Utánpótlássport
2018.09.24. 14:49
Sportlövészet: Horváth Lea három aranyat szerzett az utánpótlás ob-n
Két főszereplője volt az utánpótláskorú sportlövők Fehér úton rendezett országos bajnokságának: a két aranyérmet szerző 18 éves Pekler Zalán, valamint a háromszor is a dobogó legfelső fokára álló 17 éves Horváth Lea. A puskások mellett a pisztolyos fiúk is összemérték tudásukat, csekély létszámban.

Utánpótlássport
2018.09.24. 09:42
Kézilabda: az UP játékosok az NB I 4. hetében 67 gólt lőttek
Tizenkét mérkőzésen 67 gólt szereztek az utánpótláskorú, vagyis 1998. január 1. után született játékosok a kézilabda NB I negyedik játékhetében. Ezúttal a lányok 46-ot vállaltak, míg a fiúk 21-et. A legeredményesebb két játékos Máthé Dominik (7) és Háfra Noémi (12) volt az elmúlt napokban.

Utánpótlássport
2018.09.24. 09:24
Tenisz: kedden startol az U16-os korosztály csapat-vb-je
Az év legrangosabb tenisz utánpótlásversenyére kerül sor keddtől a Nemzeti Edzésközpontban. Az U16-os korosztály csapat-világbajnokságán való indulás jogát a magyar fiúgárda a nyári Európa-bajnokságon elért negyedik helyezésével harcolta ki, míg a leánycsapat a rendező ország jogán vehet részt a rangos viadalon. Ennek megfelelően előbbinek van nagyobb esélye arra, hogy a legjobb nyolc között végezzen a tizenhatcsapatos vb-n.

Utánpótlássport
2018.09.23. 20:10
Birkózás: Szurovszki Patrik bronzérmes a junior vb-n
A szabadfogású Szurovszki Patrik bronzérmet szerzett a nagyszombati junior birkózó-világbajnokság zárónapján a 86 kilogrammosok között. A 74 kilós Lukács Botond kikapott a vigaszágon.

Utánpótlássport
2018.09.23. 19:31
Vívás: a tatai Büki Lili aranyat és ezüstöt is nyert a válogatón
Magyar–kupa-győzelemmel hangolt a Buenos Aries-i ifjúsági olimpiára Dékány Kinga, az AVA junior korú párbajtőrözője. A leány tőrözők közt Hajas Nóra, a fiúknál Mendrey Tamás nyerte a korosztály MK-fordulóját, míg a kadétoknál Kó Benedek és Büki Lili volt a legeredményesebb párbajtőröző.

Utánpótlássport
2018.09.23. 17:56
Kosárlabda: Takács Milán hamarabb ért a válogatottba, mint az NB I-be
Sikeresen zárták az előző évadot az Alba Fehérvár utánpótláskorú kosárlabdázói, hiszen a klub a junior- és a kadétkorosztályban is diadalmaskodott. Így nem véletlen, hogy az U18-as csapat egyik meghatározó embere, a kiváló formában játszó Takács Milán nem csak a szkopjei korosztályos B divíziós Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottba, hanem Ivkovic Sztojan felnőttkeretébe is meghívást kapott.

Utánpótlássport
2018.09.23. 17:33
Labdarúgás: az Eb-elitkört célozta meg az U17-es és U19-es válogatott
Két korosztály, egyazon cél: megélni a tavaszt. Hazai környezetben harcolhatja ki az Európa-bajnoki elitkörös szereplést az U17-es és az U19-es labdarúgó-válogatott. A felkészülésről és a célokról a két korosztály szövetségi edzőjét kérdeztük.

Utánpótlássport
2018.09.23. 17:18
Autósport: Tassi a 4., Nagy az 5. helyen áll a TCR Európa-kupában
Tassi Attila a harmadik helyre hozta be a KCMG Hondát a második monzai futamon, míg Nagy Dániel a szombati kiesés után ezúttal sem szerzett pontot, igaz, legalább célba ért, tizenkettedikként. A TCR Európa-kupa olaszországi állomása aligha maradt a magyarok kedvence.

Utánpótlássport
2018.09.23. 08:53
Sportmászás: bemutatkozó sportág az ifjúsági olimpián, s Tokióban is
Hányszor hallottuk a szüleinktől egy-egy csínytevés után, vagy mondtuk viccelődve a barátainknak: „falra tudnék mászni tőled”. Mindez egy ideje már nem üres fenyegetés, igaz, a kiváltó ok egészen más…

Utánpótlássport
2018.09.22. 20:45
Birkózás: két szabadfogású magyar a vigaszágon a junior vb-n
Három szabadfogású fiúból kettő folytathatja a vigaszágon vasárnap a nagyszombati junior birkózó-világbajnokságot. A 86 kilogrammos Szurovszki Patrik ellenfele a koreai Jin lesz, míg a 74 kilós Lukács Botondnak a török Demirt kellene legyőznie.
704
/
904