Utánpótlássport
2018.11.21. 13:10

Kézilabda: Tóvizi Petra első felnőttvilágversenyére készül

Pályafutása első felnőtt-világversenyére készül a DVSC 19 éves beállósa, Tóvizi Petra. A junior-világbajnok kézilabdázó kisebb meglepetésre került be Kim Rasmussen Eb-keretébe, és bár úgy érzi, lesz benne némi drukk a rajt előtt, bizonyítaná, hogy helye van a nagyválogatottban.
Utánpótlássport
2018.11.21. 10:04

Torna: a 18 éves Kovács Zsófia már Tokióra koncentrál

A tavalyi felnőtt tornász Európa-bajnokságon ezüstérmes Kovács Zsófia a szeptemberi dohai világbajnokságon a 20. helyen végzett az egyéni összetett versenyben. A Mol Alapítvány támogatottja karrierje során először jutott be vb-n az összetett fináléjába. Az elmúlt hétvégén pedig nem csak az egyéni összetett versenyben, de felemáskorláton és gerendán is ő lett a győri mesterfokú bajnokság legjobbja.
Utánpótlássport
2018.11.20. 19:27

Kosárlabda: pécsi győzelem a junior fiúbajnokság rangadóján

A Kosárlabda Akadémia Pécs gárdája nyerte a keddi rangadót az Alba Fehérvár ellen a fiú junior kosárlabda-bajnokságban. A diadal azért is értékes a pécsieknek, mivel így közelebb jutottak a Nyugati csoport jelenleg első két helyét elfoglaló együtteshez: a Vasas Akadémiához és az eddig veretlen, ám most már szintén egy vereséggel álló székesfehérváriakhoz.
Utánpótlássport
2018.11.20. 17:14

Jégkorong: a 18 éves Dézsi Bence beindította a gólgyártást

Mesterhármassal vette ki a részét a hét végén a MAC legyőzéséből az U20-as ligában, hétfőn gólt szerzett az Erste Ligában. Remek napokat tudhat maga mögött a Fehérvár AV19 18 éves támadója, Dézsi Bence, aki a helyzetkihasználás terén lépne még előrébb, és jövőre már alapemberré válna a hazai élvonalban szereplő felnőttcsapatban.
Utánpótlássport
2018.11.20. 15:17

Vívás: a 19 éves Bende Bence a rigai vk-ezüstről

Bende Bence klubváltása után alig három hónappal eddigi pályafutása legfényesebb sikerét elérve ezüstérmes lett a junior világkupa-sorozat első 2018-2019-es állomásán. 
Utánpótlássport
2018.11.20. 09:03

Labdarúgás: amerikai fiatalok hódítják meg Európát

Bombaként robbant a hír, hogy a Bayern München szerződteti a mindössze 18 esztendős, kanadai válogatott Alphonso Daviest. A Vancouver szélsője azonban csak egy az észak-amerikai bajnokságban (MLS) felbukkant ígéretek közül, s ha hihetünk a pletykáknak, többen követhetik őt Európába. Köztük Sallói Dániel is.
Utánpótlássport
2018.11.20. 07:52

Sportpszichológia: a fiatal számára nem egyszerű a felnőttek közé lépés

Egy nap az utánpótlásért – Segítség, felnőttem! címmel az utanpotlassport.hu szerkesztősége immár nyolcadszor tart nagyszabású konferenciát november 27-én a Testnevelési Egyetemen. Az előadók közül dr. Lénárt Ágota egyetemi docens, a Testnevelési Egyetem Pszichológiai és Sportpszichológiai Tanszékének vezetője a fiatal sportolók motivációjának fenntartásáról, a győzelemhez vezető út megtalálásáról beszél majd. A szakember erről a témáról adott előzetest honlapunknak.
Utánpótlássport
2018.11.19. 20:17

Birkózás: dobogós helyezések az U23-as vb-n

Csak a kötöttfogásúak tudtak érmet szerezni a bukaresti U23-as birkózó világbajnokságon; a 97 kilogrammos Török Zsolt ezüst-, a 67 kilós Losonczi Ottó és a 72 kilogrammos Lévai Tamás pedig bronzérmet szerzett.
Utánpótlássport
2018.11.19. 17:47

Asztalitenisz: Juhász és Harasztovich nyerte a top24-bajnokságot

Hétvégén rendezték meg az országos ifjúsági fiú és leány TOP 24-bajnokságot, amelyen a korosztály legjobb asztaliteniszezői vettek részt. A fiúk között – András Csaba hiányában – Juhász Patrik diadalmaskodott, megelőzve Huzsvár Eriket és a harmadik pozíciót megszerző Terék Norbertet, míg a leányok versenyében Harasztovich Fanni győzött Dari Helga és Drabant Anita előtt.
Utánpótlássport
2018.11.19. 16:35

Kézilabda: 25 meccs óta veretlen a leány ifjúsági válogatott

A kecskeméti ORV-n sem tudták megszorongatni a leány ifjúsági kézilabda-válogatottat. A nyári svédországi nyílt U16-os Eb-n aranyérmes társaság „fennállása óta” egyetlen mérkőzésen sem szenvedett vereséget, így az együttes bizakodva készülhet a nyár két fő feladatára, az EYOF-ra és az U17-es Eb-re. Ifj. Kiss Szilárd szövetségi edzővel beszélgettünk.
Utánpótlássport
2018.11.19. 14:32

Sportlövészet: szép szereplés a nyitrai mini-ORV-n

Huszonöt érmet nyertek a magyar utánpótláskorú sportlövők a hétvégi mini-ORV-n Szlovákiában. A szövetség sportági koordinátora, Joó Éva szerint a hagyományos viadalon még soha nem szerepeltünk ilyen sikeresen.
Utánpótlássport
2018.11.19. 13:43

Kosárlabda: 33 pont a fiataloktól a férfi NB I nyolcadik fordulójában

Hét mérkőzésen kilenc utánpótláskorú kosárlabdázó összesen harminchárom egységet dobott a férfi NB I A-csoportjának nyolcadik fordulójában. A pontszámok némileg alacsonyak ugyan, a fiatalok szerepeltetése azonban egyre gyakoribb. Hárman is eljutottak öt pontig a legutóbbi játéknapon: a Tehetséges Fiatalok játékosa, Krnjajski Boris, a Zalakerémia kosarasa, Gyulás Milán, és a debreceniek ígérete, Omenaka Godwin Ekene.
Utánpótlássport
2018.11.19. 11:00

Kézilabda: negatív rekord az NB I-ben

Öt mérkőzésen tizenkilenc gólt szereztek az elmúlt héten az utánpótláskorú, azaz 1998. január 1. után született játékosok a kézilabda NB I-ben. A fiatalok így „negatív rekordot” értek el a lejátszott mérkőzések és a találatok tekintetében is. A legeredményesebb ezúttal a váciak 19 éves irányítója, Lakatos Rita volt, hét góllal.
Utánpótlássport
2018.11.19. 10:23

Korcsolyasportok: intenzívebb edzésterv a junioroknak

A hosszútávú fejlődés érdekében a korábbiaknál intenzívebb edzéstervet állítottak össze a rövid pályás gyorskorcsolyás juniorválogatott számára. Az utánpótlás szakmai munkáját 2009 óta irányító Szabó Krisztián szerint a közös gyakorlások óraszámának növelése a fiatalok esetében is elkerülhetetlen volt.
Utánpótlássport
2018.11.18. 21:23

Birkózás: szabadfogású csapatunk a 18. lett az U23-as vb-n

A magyar szabadfogásúak már szombatra elfogytak a bukaresti U23-as világbajnokságon, de öt súlycsoport helyosztói persze a verseny zárónapját is izgalmassá tették. A legtöbb aranyat, hármat, Georgia könyvelhetett el, a pontversenyt Oroszország nyerte, de az egész vb meglepetését a japánok okozták.
Utánpótlássport
2018.11.18. 20:26

Jégkorong: sima fehérvári siker a MAC ellen a juniorok rangadóján

Nem sokáig volt kérdéses, melyik csapat kerül ki győztesen az osztrák U20-as jégkorongbajnokság „El Clasicójából”: a hazai pályán játszó székesfehérváriak szinte végig vezetve, 6–2-re győzték le a nagy rivális MAC Budapest gárdáját; a Fehérvár AV19 18 éves támadója, Dézsi Bence három gólt szerzett.

701

/

917