
Utánpótlássport
2019.06.12. 14:09
Labdarúgás: a Ferencváros nyerte az U17-es osztályozót
A Ferencváros U17-es labdarúgócsapata egy éven belül másodszor vívta meg sikerrel a három korosztály élvonalbeli szerepléséről döntő osztályozót. A Fradi idén a Mol Vidit verte meg, a fővárosiak a párharc mindkét meccsét megnyerték, 10–3-as összesítéssel győztek, és maradtak első osztályúak.

Utánpótlássport
2019.06.12. 13:17
Vívás: utánpótláskorúak az Eb-csapatban
A düsseldorfi felnőtt Európa-bajnokságon résztvevő felnőttválogatottban négy, még utánpótláskorú fiatal kapott helyet. Ennek okán beszélgettünk a parbajtőröző Andrásfi Tiborról, Koch Mátéról, Muhari Eszterről és a kardvívó Pusztai Lizáról a szövetségi kapitánnyal, Udvarhelyi Gáborral.

Utánpótlássport
2019.06.11. 21:04
Öttusa: mind a négy magyar lány döntős az U19-es Eb-n
Mind a négy magyar lány bejutott a litvániai U19-es öttusa Európa-bajnokság egyéni döntőjébe.

Utánpótlássport
2019.06.11. 20:08
Kosárlabda: egy évvel a válás után Fehérváron
Közel egy év telt el a Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia és az Alba Fehérvár viharos szétválása óta. Arra gondoltunk, megkérdezzük mindkét felet, hogyan alakult a helyzet ez elmúlt néhány hónapban. Megtudtuk, milyen nehézségekbe ütköztek, és ezeket miképpen oldották meg.

Utánpótlássport
2019.06.11. 11:13
Úszás: Pap Bálint Egerben új erőre kapott
Féléves kihagyás után ranglistavezető idővel tért vissza a medencébe a márciusi felnőtt országos bajnokságon a 18 éves Pap Bálint. A nemrégiben véget ért ifjúsági ob-n is remekelt, de az igazán nagy feladatok csak most következnek: a junior kazanyi Eb-re és budapesti világbajnokságra készül.

Utánpótlássport
2019.06.11. 08:45
Vízilabda: mindegyik leánybajnokságot az UVSE nyerte meg
Ritkán érkezik el egy klub életében olyan év, amelyben minden sikerül. Az UVSE Hunguest Hotels leány vízilabda-utánpótlása az eredményeket tekintve most közel áll a tökéletességhez, hiszen az egyesület gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályban is magabiztosan nyerte meg az első osztályú bajnokságot.

Utánpótlássport
2019.06.10. 19:43
Kerékpár: Tour de Hongrie-t akar nyerni Valter Attila
Az összetett elsőséget célozza meg Valter Attila a kedden rajtoló Tour de Hongrie körversenyen, amelyen csapatkapitányként áll rajthoz. A hegyimenőnek számító magyar kerekes egy nappal a rajt előtt beszélt honlapunknak várakozásairól.

Utánpótlássport
2019.06.10. 18:54
Kézilabda: közelednek a korosztályos világversenyek
Hat utánpótlás-világversenyen öt korosztályos kézilabda-válogatott száll harcba a nyáron. A junior lányok ráadásul hazai pályán, a győri Audi Arénában léphetnek pályára az U19-es Európa-bajnokságon.

Utánpótlássport
2019.06.10. 14:46
Triatlon: Karai Levente a negyedik próbában is király
Amikor triatlonozni kezdett, két év alatt jutott el az ifjúsági országos bajnoki címig, egy évre rá pedig már korosztályos Európa-kupát nyert. És utóbbi még csak tavaly történt. A Mol Alapítvány által támogatott Karai Levente egy hete mix váltóban lett junior Európa-bajnoki bronzérmes, a hétvégén Dnyipróban nyerte meg az Európa-kupasorozat újabb állomását és izgalmasabbá teszi napjait, hogy az újabb sikerrel együtt érettségijének eredménye is megérkezett.

Utánpótlássport
2019.06.10. 13:21
Ökölvívás: népes és rangos mezőnyök a Bornemissza-emlékversenyen
Egy híján hét évtizede, 1950 óta viseli az egykori hős egri várvédő, leleményes tűzszerész, későbbi várkapitány Bornemissza Gergely nevét a nemzetközi ökölvívótorna, amelynek idei – immár 69. – kiírása nyomán keddtől szombatig csatáznak a ringben a junior és az ifjúsági korosztály kiválóságai a hevesi fővárosban.

Utánpótlássport
2019.06.10. 10:37
Vízi: nem a vl-döntőn elért 6. hely zavarja Vályi Vandát
Bár a magyar felnőtt női vízilabda-válogatott csak a hatodik helyen végzett a világliga nyolccsapatos budapesti szuperdöntőjében, a 19 éves Vályi Vanda szerint nincs miért aggódniuk a szurkolóknak, még ha saját teljesítményével kapcsolatban rendkívül kritikus is volt.

Utánpótlássport
2019.06.10. 09:12
Öttusa: Kardos hajszállal maradt le az aranyról a junior Eb-n
Mindössze két ponton múlt, hogy az orosz Andrej Zujev, és nem a Trion SC 20 éves tehetsége tehette zsebre a legfényesebb elismerést a Drzonkówban rendezett junior kontinensviadal zárónapján a fiúk egyéni versenyében. Kardos Bence, korosztálya egyik legnagyobb reménysége azonban így is megismételte tavalyi bravúrját, hiszen Barcelona után ismét a dobogó második fokára állhatott.

Utánpótlássport
2019.06.09. 20:42
Birkózás: még egy bronz a junior Eb záró napján
Halidov Gamzatgadzsi (61 kg) bronzérmes lett a pontevedrai junior birkózó Európa-bajnokság szabadfogású zárónapján. A szabadfogású válogatott egy harmadik és egy ötödik hellyel a tizedik helyen zárta a csapatrangsort.

Utánpótlássport
2019.06.09. 17:05
Kosárlabda: a 17 éves Maronka Zsombor határtalan öröme
A 18. Basketball Without Borders elnevezésű eseményen az idén a 17 esztendős Maronka Zsombor képviseli Magyarországot - írja a hazai szövetség oldala.

Utánpótlássport
2019.06.09. 14:43
Vízilabda: az UVSE nyerte a fiú ifjúsági bajnokságot
Nem adott esélyt az UVSE a KSI-nek a fiú ifjúsági vízilabda-bajnokság fináléjának visszavágóján: Benedek Tibor együttese 14–7-re diadalmaskodott a Komjádi Uszodában.

Utánpótlássport
2019.06.09. 10:41
Triatlon: Karai Levente győzött a dnyiprói junior Európa-kupán
Rajt-cél győzelmet aratott Karai Levente a junior Európa-kupa sorozat ukrajnai állomásán. A bajaiak versenyzője az úszó és futó résztávban is a leggyorsabb volt, így nagy fölénnyel nyert Dnyipróban.
642
/
914