
Utánpótlássport
2021.05.16. 10:55
Birkózás: népes magyar csapat vág neki a hétfőn rajtoló U23-as Eb-nek
Jövő hétfőtől vasárnapig Szkopjéban rendezik az U23-as birkózó Európa-bajnokságot, amelyen a magyar válogatott 18 fős küldöttséggel vesz részt. A szövetség honlapján a három szakág vezetőedzőjét, Gulevszkij Konsztantyint, Martin Gábort és Takács Ferencet kérdezték az esélyekről.

Utánpótlássport
2021.05.16. 08:56
Kézi: jó szezont futottak a DVSC Akadémia korosztályos csapatai
Fontos pillanat volt a magyar utánpótlás kézilabdázás életében 2020. január elseje, amikor hat különböző csapat kapta meg az „államilag elismert sportakadémia” elnevezést. A hat helyszín egyike Debrecen városa, ahol a DVSC Kézilabda Akadémia kezdte meg működését a tavalyi év elején.

Utánpótlássport
2021.05.14. 18:41
Asztalitenisz: dicséretet érdemel a fiúk portugáliai szereplése
A héten a korosztályos válogatott asztaliteniszezők a portugáliai Vila Realban szerepelnek hosszú idő után az első nemzetközi viadalon. A fiúk és a lányok között is egyaránt hat-hat versenyzőt indított a szövetség. A csütörtökön véget ért fiúküzdelmeket pedig remek eredményekkel zárták a fiatalok.

Utánpótlássport
2021.05.13. 19:52
Röpi: Kump Alíz remek játékkal debütált az Eb-selejtezőkön
A múlt héten a női felnőttválogatott röplabdázói három győzelemmel megnyerték a franciaországi Eb-selejtező tornát. A nemzeti csapat friss debütánsát, az első két mérkőzésen kezdő centerként pályára lépő, mindössze 17 éves Kump Alízt kérdeztük a belforti élményekről.

Utánpótlássport
2021.05.13. 14:11
NB I: az MTK-ban kapták a legtöbb lehetőséget a fiatalok
Véget ért a labdarúgó NB I 2020/21-es évadja. A bajnokságot a Ferencváros magabiztosan nyerte, a dobogóra még a Puskás Akadémia és a Mol Fehérvár ért oda. Az MTK Budapest foglalkoztatta legtöbbet a 2000 után született játékosait, míg a lista végén a Mezőkövesd áll.

Utánpótlássport
2021.05.12. 18:52
Kosárlabda: megállíthatatlanok voltak az ob-döntőben a Vasas serdülői
A Vasas serdülő fiú kosárlabdacsapata nyerte a múlt héten rendezett országos bajnoki döntőt a Pasaréti Sportcentrumban. A hazai pályán diadalmaskodó, egész évadban veretlen aranyérmes gárda legjobbját, Vajda Zoltánt, illetve az együttes edzőjét, Lakosa Ákost kérdeztük a siker titkáról.

Utánpótlássport
2021.05.12. 08:59
NB I: a paksi fiatalok felülmúlták Bognár György várakozásait
Valósággal megtáltosodott a Paksi FC a labdarúgó NB I-ben Bognár György szeptemberi kinevezése után: az első négy fordulót követően még utolsó csapat végül – a túl szépnek nem nevezhető kisvárdai búcsúmeccs ellenére – a negyedik helyre futott be, a sikerből pedig több fiatal is kivehette a részét.

Utánpótlássport
2021.05.11. 20:16
Röplabda: sorsoltak a magyar-szlovák közös rendezésű serdülő Eb-re
A magyar leány serdülő röplabda-válogatott Belgiummal, Csehországgal, Lengyelországgal, Oroszországgal és Törökországgal került egy csoportba a kedden lezajlott sorsolás szerint a júliusi kontinensviadalon.
469
/
937