Utánpótlássport
2020.10.04. 08:51

Kézi: Holdosi Bence bebizonyítaná, hogy megállja a helyét az NB I-ben

Sok egri csapattársához hasonlóan a juniorválogatott balszélsője, Holdosi Bence is megfertőződött a koronavírussal; a közeledő visszatérésről és az idényre kitűzött céljairól kérdeztük.
Utánpótlássport
2020.10.03. 18:08

Atlétika: idén is kitettek magukért a dobószakág ígéretei

A Magyar Atlétikai Szövetség dobószakági referense, Török Krisztián szerint kevés panasz érheti az utánpótláskorú versenyzők idei teljesítményét, hiszen a vírushelyzet ellenére is számos kiemelkedő eredménnyel rukkoltak elő.
Utánpótlássport
2020.10.03. 15:04

Labdarúgás: a ferencvárosi utánpótlás is profitál a BL-szereplésből

A felnőttcsapat bravúros szereplése a fiatalok előtt is megnyitja az utat, hiszen a csoportkörbe jutásnak köszönhetően az FTC U19-es együttese is indulhat az európai klubfutball legrangosabb utánpótlás-sorozatában, az UEFA Ifjúsági Ligában.
Utánpótlássport
2020.10.03. 12:58

Úszás: Kenderesivel készül a PSN Zrt. 18 éves versenyzője, Jászó Ádám

A PSN Zrt. 18 éves úszója, Jászó Ádám 11 esztendősen korosztályos rekordok sorát döntötte meg, utána erős visszaesés következett, kis híján felhagyott a sportággal, a tavalyi junior vb-n viszont már újra a válogatott tagja volt, jelenleg pedig az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás mellett készül.
Utánpótlássport
2020.10.03. 08:38

Kosár: Nagykanizsán az NB I-ben is gondolkoznak

A Kanizsai Vadmacskák SE kosárlabdacsapatainak szakmai vezetőjével, Gábor Erzsébettel beszélgettünk arról, mire lehetnek képesek a fiatalok a szeptemberben rajtolt utánpótlás-bajnokságokban, és az is kiderült, hogy a jelenlegi háromnál is több válogatottat szeretnének nevelni.
Utánpótlássport
2020.10.02. 17:03

Kézilabda: a minőség korszakát hozhatja a kiemelt akadémiai rendszer

Évekig a sikeres balatonfüredi utánpótlás-nevelésben tevékenykedett, nyár óta pedig a szegedi Pick Kézilabda Akadémia igazgatójaként dolgozik Kárpáti Krisztián. Az ifjúsági válogatott szövetségi edzőjét a kiemelt státuszú intézményekről kérdeztük.
Utánpótlássport
2020.10.02. 15:49

Tőrvívás: olimpikonokat szeretnének nevelni Halásztelken

Három arany-, négy ezüst- és két bronzérmet szereztek a Halásztelki BSE sportolói a serdülő, a gyermek és az újonc tőrvívó országos bajnokságon; a vezetőedzővel, Gombola Andrással beszélgettünk többek között a sikerek titkairól.
Utánpótlássport
2020.10.02. 12:31

Vízilabda: Csapó vállalkozott, és öt góllal zárt az FTC otthonában

A KSI 17 éves vízilabdázója, Csapó Ádám nem mindennapi tettet hajtott végre a férfi ob I-ben azzal, hogy félretéve megilletődöttségét, hat lövésből öt gólt szerzett a világ egyik, ha nem a legjobb csapataként számon tartott FTC-Telekom otthonában.
Utánpótlássport
2020.10.02. 09:00

Rövid pályás gyorskorcsolya: „A motiváció fenntartása kulcskérdés”

Jól sikerült a short track utánpótlás-válogatott féléves kihagyás utáni „visszatérése” az Olympic Hopes elnevezésű viadalon. Szabó Krisztián, a juniorkeret vezetőedzője szerint fontos, hogy a járványhelyzet ellenére megtartsák motivációjukat a fiatalok.
Utánpótlássport
2020.10.01. 19:36

Strandröplabda: három korosztályos Eb tapasztalatai Buday Balázstól

A strandröplabdázók három korosztályos Európa-bajnoksága után Buday Balázs szövetségi kapitány segítségével vontuk le a tanulságokat.
Utánpótlássport
2020.10.01. 17:38

Jégkorong: Keresztes Levente a legjobb amerikai juniorligára készül

Nehézkesen érkezett meg az Egyesült Államokba, de most már felvette a ritmust, és készül a következő szezonra az USHL-es Youngstown Phantoms együttesével Keresztes Levente. A 18 éves korosztályos válogatott támadót kérdeztük.
Utánpótlássport
2020.10.01. 09:14

Asztalitenisz: brillíroztak a tinédzserek a Top 16-bajnokságon

Remekeltek fiatalok az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban rendezett felnőtt Top 16-bajnokságon: a 18 éves András Csaba ezüstérmet szerzett, Molnár Kendra pedig bravúros teljesítménnyel, 13 évesen a legjobb nyolc közé jutott.
Utánpótlássport
2020.09.30. 20:34

Fallabda: semmit sem vesz félvállról a bajnoki címet védő Chukwu

A nők mezőnyében megvédte magyar bajnoki címét a 17 éves fallabdázó, Chukwu Hannah, aki januártól minden bizonnyal már francia csapatban szerepel.
Utánpótlássport
2020.09.30. 18:18

Kajak-kenu: az ORV-n triplázó Máró a folyamatos fejlődésben bízik

Szinte tökéletes három napot produkált a Maty-éren rendezett kajak-kenu ORV-n a 17 éves Máró Anna, aki jövőre már a világbajnokságon bizonyítana.
Utánpótlássport
2020.09.30. 16:13

Kosár: minél többet játszana a Sopronban a 19 éves Varga Alíz

A Sopron Basket 19 éves kosárlabdázójával, Varga Alízzal beszélgettünk arról, hogy nem volt ott az U20-as válogatott nyári felkészülésén, emellett szóba került az is, hogy rengeteget fejlődött március óta, s nagyon várja már az október 3-án rajtoló első osztályú évadot.
Utánpótlássport
2020.09.30. 09:00

Vízilabda: Kemény Dénes örömmel látja a tinédzsereket az ob I-ben

A korábbi évekhez képest jóval több utánpótláskorú játékos robbant be idén a férfi vízilabda-bajnokságban, a legszembetűnőbb változás, hogy immár az élcsapatokban is komoly szerep jut a fiataloknak – ennek okairól a férfiválogatottal három olimpiai bajnoki címet szerző korábbi szövetségi kapitányt, Kemény Dénest kérdeztük.

454

/

872