
Archiv cikkek
2002.07.11. 23:53
Jugoszláv hátvédeket igazoltak
A Videoton vezetői keményen dolgoznak, hogy az átigazolási időszakból még hátralévő időben megerősítsék a keretet, hiszen a tavalyi együttesből többen távoztak. Eldőlt, hogy a próbajátékon lévő két jugoszláv védőnek szerződést ajánlanak, valamint visszatért két egykori saját nevelésű labdarúgó is.

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:50
Kilátástalan a védő helyzete
Két héttel a bajnoki nyitány előtt igencsak bizonytalan Pomper Tibor sorsa. A dunaújvárosiak labdarúgója az elmúlt évben kölcsönben a Videotont erősítette, a szó szoros értelmében. A piros-kék alakulat vezetői hiába szeretnék őt továbbra is a csapatukban látni, nem elképzelhetetlen, hogy a bajnoki nyitányon a Dunaferr tartalékgárdájában lép majd pályára. A dunaújvárosiak ugyanis nem tudnak egyezségre jutni a fehérváriakkal a futballista árában, a Dunaferr szakmai stábja viszont nem számol a labdarúgóval.

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:48
Négy gól a Szolnok ellen
A Szolnok ellen az első gólt egy remek Gera-cselsorozat előzte meg, amit egy önzetlen Lipcsei-passz követett, és a gólszerző Marek Penksának már szólt is a taps. Alakul, formálódik tehát a Fradi, de nemcsak a sérülések okoznak fejtörést Garami József szakmai igazgatónak, hanem az, hogy még mindig "lyukas" a csapat jobb oldala

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:43
Reménykedve várva a csodát
A Honvéd maholnap megszűnhet. A Vasas játékosai hetekig egyedül készültek, hónapokig képtelenség volt Angyalföldre edzőt édesgetni. Aztán hétfőn végre bejelentették, érkezik Csábi József. A Pécs az élvonalbeli tagság elnyerésén munkálkodott. No, persze, a Vasas vezetői is talán fúzionálni kellene a piros-feketékkel. A szurkolók vannak még? háborognak. Détári Lajos egyik délelőtt a Kispest edzője, délután már nem. Vagy mégis? Valami papírt aláírt. Mindegy.

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:40
Három hónap futballnaplója
A labdarúgó-világbajnokság végeztével, a magyar bajnokság indulása előtt (alig két hét van még a rajtig) ideje sorba szedni, hogy mi történt nyáron a rendkívüli eseményeket évről évre felvonultató magyar futballban, mi minden borzolta a még mindig kitartó, s ezért maximális tiszteletet érdemlő szurkolók idegeit. Összeállításunkban a legfontosabb s olykor lidércesnek is tűnő eseményekből szemezgettünk a teljesség igénye nélkül&

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:30
Domenech lesz a befutó?
Kilencvenkilenc százalék az esély arra, hogy Raymond Domenech, a francia utánpótlás-válogatott szakvezetője lesz a következő francia szövetségi kapitány adta hírül csütörtökön a Sport24 internetes hírszolgáltató az ügyet közelről ismerő informátorra hivatkozva.

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:27
Elcsúszhat a bajnoki rajt
Franco Sensi, a Roma elnöke szerint szeptember 1-je helyett október 1-jén kellene rajtolnia az olasz bajnokságnak. "A szövetségünk szabályai szerint minden csapat csak akkor nevezhet be a bajnokságba, ha rendben van a pénzügyi mérlege. Ebben a pillanatban a legjobb tudomásom szerint az A-ligás klubok nagy része óriási anyagi gondokkal küzd, és nem tud megfelelni ennek a követelménynek."

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:26
Sforza ingyen távozhat
Napjaink futballjában meglehetősen szokatlan lépésre szánta el magát a Bayern München, illetve a klub elnöke, Karl-Heinz Rummenigge. Az elöljáró ugyanis úgy határozott: Ciriaco Sforza, az együttes svájci középhátvédje érvényes szerződése dacára ingyen távozhat.

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:25
Csoportok az UEFA-kupában
A Bajnokok Ligája átalakítását immár kész tényként kezelhetjük, keresztet vethetünk az UEFA-kupa jelenleg ismert versenykiírására, és szoktathatjuk magunkat a gondolathoz, hogy a FIFA által mindössze öt éve hivatalossá tett Konföderációs-kupa földrészünkön besoroltatik az egzotikus nemzetközi viadalok közé.

Archiv cikkek
2002.07.11. 23:22
Vesztett a Gremio

Archiv cikkek
2002.07.11. 22:42
Nagyék nem bírtak a japán kettőssel

Archiv cikkek
2002.07.11. 22:40
Rácz hétévesen hibázott ennyiszer
Az országos strandröplabda-bajnokság első, tiszaújvárosi fordulója hűen tükrözte a tavaly kialakult erőviszonyokat. Mintha mi sem változott volna: a női címvédő, Mátrai Bea és Selmeczi Zsuzsa könnyedén nyert, a bronzérmes Nyári Virág és Héjjas Valéria harmadik lett, a negyedik Gudmann Csilla és Mester Orsolya pedig a második helyen végzett.

Archiv cikkek
2002.07.11. 22:32
Baseball: Kirabolták a soproni Westwind öltözőjét

Archiv cikkek
2002.07.11. 22:31
Evezés: Hat magyar egység startol Luzernben

Archiv cikkek
2002.07.11. 22:30
Bemutatkozott az új sportminisztérium

Archiv cikkek
2002.07.11. 22:28
Lékó a legjobb négy között
Ez bizony nem mindennapi finis volt. A dortmundi szupertorna csoportmérkőzéses szakaszának vége előtt két fordulóval Lékó Péternek alig maradt esélye a továbbjutásra, mivel az elődöntőt érő első két hely egyike sem volt az övé. Aztán amikor a szerdai játéknapon diadalmaskodott a vezető Barejeven, és fél pontra meg is közelítette az oroszt, már-már érezni lehetett, hogy hatalmas bravúr van születőben.
7288
/
7432