
Archiv cikkek
2002.10.02. 22:48
Ronaldinho Párizsban maradt
Az Újpest különösebb felhajtás nélkül készült a Paris Saint-Germain elleni visszavágóra. A lila-fehérek két hete 30-ra kaptak ki, vagyis csodát kellene tenniük ahhoz, hogy ledolgozzák a hátrányukat, és továbblépjenek a sorozatban. A gondokat növeli, hogy továbbra is sok a sérült a keretben. Szabó András vezetőedző nem számíthat a kapus Posza Zsoltra, valamint Németh Tamásra, Lubos Kozelre és Medgyesi Lászlóra.

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:27
Bajban lehetnek a britek
A nagycsapatok ilyen korán, az első fordulóban még nem szoktak kiesési gondokkal küzdeni, s a legtöbbjük most is sima továbbjutásra számíthat. Az olasz Lazio például 40-ról várja a visszavágót a görög Xanthi ellen, s Roberto Mancini vezetőedző nyilván annak tudatában sem aggódik túlzottan, hogy Giuseppe Pancaro a hét végén öszszeszedett sérülése miatt nem játszhat.

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:25
Műtét várhat Waltnerre
Bár a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szövetség, az IFFHS legutóbbi rangsorában a huszadik helyezett Boca Juniors a legjobb argentin csapat a világon, azonban a "genovaiakat jelenleg ez nem érdekli. Az arany-kékeknél áll a bál a legutóbbi hetek eredménytelenségei miatt: a Boca már a csoportmérkőzések után kiesett a Copa Sudamericanából, míg a bajnokságban öt ponttal van lemaradva a listavezető Independientétől.

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:24
A Charlton máris kiesett

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:23
Di Vaio: Már jobban vagyok!
Sokkal jobban van Marco Di Vaio, a Juventus csatára, aki a Newcastle elleni keddi BL-mérkőzés első félidejében egy kemény ütközés után ájultan zuhant a Stadio delle Alpi gyepére. A játékost azonnal újraélesztették, de csak a mentőben tért magához. A kórházban még az éjszaka során elvégeztek rajta egy (negatív eredménnyel zárult) CT-vizsgálatot, huszonnégy órán át megfigyelésre benn tartották, de szerda kora délután már adhatott egy rövid interjút.

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:03
Jubileumi kongresszus Madeirán
Madeirán tartották az európai tornaszövetségek kongresszusát, amelyen Szabó András elnök vezetésével a Magyar Tornaszövetség delegációja is részt vett. A négynapos esemény két szakaszban zajlott, először az elnökség és a végrehajtó bizottság ülését bonyolították le, majd sor került a közgyűlésre, ahol jó néhány kérdésben szavaztak az érdekeltek.

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:01
Gerebics: ki a lencsével!
Gerebics Roland végre magára talált. Míg az év első felében igencsak rányomta a bélyegét világbajnoki ezüstérmes dupla traposunk teljesítményére a klub- és edzőváltás na és az anyagi nehézségek sem kerülték el , addig a legutóbbi, dominikai Világkupán, és a hét végi országos bajnokságon már régi önmagát idézte. Így aztán remek formában várja a közelgő Vk-döntőt.

Archiv cikkek
2002.10.02. 22:00
Ádám lökésben aranyérmes
A szardíniai Nuoróban szerdán megkezdődött a junior Európa-bajnokság, amelyen összesen nyolc magyar versenyző vesz részt. A nyitó napon a női 48 kilóban Ondos Adél, a férfi 56 kilóban Ádám Róbert és Sajó Attila indult, és mindjárt aranyérmet ünnepelhettünk. A nyíregyházi Ádám ugyanis lökésben testsúllyal megelőzte az összetettben győztes bolgár Filevet.

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:58
Póta javított a helyezésén

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:55
Grönholm világbajnok lehet
A hét végén rendezik meg az Új-Zéland-ralit, amelyen a Peugeot vb-címét követően Marcus Grönholm elsősége is eldőlhet. A második vb-trófeájára hajtó finn 23 ponttal vezet csapattársa, Richard Burns előtt, és ha ebből huszonegyet megőriz a poros új-zélandi utakon, matematikailag bebiztosítja elsőségét.

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:54
Paár idei utolsó versenye
A hét végén a németországi Oscherslebenben rendezik meg a Formula-König bajnokság utolsó, hetedik versenyét, azaz a tizenharmadik és a tizennegyedik futamot. A viadalnak természetesen ismét lesz magyar érdekeltsége, hiszen a fiatal Paár Barna ezúttal is rajthoz áll.

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:53
Ausztrál győzelem

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:51
Szalay pazar autózással a második helyen végzett
És akkor kedden este kitört a homokvihar.Fújt a szél, hordta a homokot kegyetlenül, előkerültek az ilyenkor szokásos síszemüvegek. Az egész tábor úgy nézett ki, mintha minden egyes tagja síelni vagy éppen búvárkodni készülne, csak az ehhez szükséges hó, illetve víz hiányzott.Volt azonban homok méghozzá nem is kevés. Egyetlen ember sem akadt a táborban, aki ne azért imádkozott volna, hogy álljon el a szél. És az égiek meghallgatták a még versenyben lévők kérelmét, reggelre ugyanis abbamaradt a vihar. Volt azonban nehézség enélkül is bőven a BaharidzsaSiva közötti 429 kilométeres szakaszon: meredek homokdűnék, "vendégmarasztaló vizes foltok, tó a sivatag közepén és még ki tudja, mi minden.

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:49
Nevettek a Ferrarin

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:45
Rajt Lettországban
Kontinensszerte nagy elismerést vívott ki magának a magyar rögbisport, tojáslabdásaink ugyanis három esztendő alatt az európai harmadik divízió C-csoportjából az A-csoportba verekedték fel magukat ma ez jelenti az amatőr rögbi legmagasabb szintjét. A második divízióban tíz csapat szerepel, míg az első divízió tagja Románia, Grúzia, Oroszország, Spanyolország, Portugália és Csehország.

Archiv cikkek
2002.10.02. 21:44
Szuper: vissza a St. Johnba
Helyi idő szerint kedden Calgaryban Craig Button, a Calgary Flames alelnöke és főigazgatója bejelentette, hogy újabb szűkítésen esett át a Lángok kerete: bár teljesítményével elégedettek voltak, Szuper Leventét visszairányították farmcsapatukhoz, a St. John Flameshez, ugyanis még rutint kell szereznie, hogy bemutatkozhasson a legjobbak között.
7031
/
7432