Szuper: vissza a St. Johnba

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2002.10.02. 21:44
Címkék
Helyi idő szerint kedden Calgaryban Craig Button, a Calgary Flames alelnöke és főigazgatója bejelentette, hogy újabb szűkítésen esett át a Lángok kerete: bár teljesítményével elégedettek voltak, Szuper Leventét visszairányították farmcsapatukhoz, a St. John Flameshez, ugyanis még rutint kell szereznie, hogy bemutatkozhasson a legjobbak között.A huszonkét esztendős, egykori ferencvárosi kapus így az előző két szezonhoz hasonlóan az NHL előszobájának számító AHL-ben bizonyíthat, a Flames-nél az olimpiai bajnok, Stanley-kupa győztes, Jennings-díjas cseh Roman Turek, és a nyári átigazolási szezonban a Minnesota Wildtól érkezett Jamie McLennan kapnak lehetőséget.
Szuper Levente három elôidénybeli mérkôzésen védett a Calgaryban, az bajnokságot azonban ismét a St. John Flamesben kezdi el

"A döntés után sikerült beszélnem Leventével – mondta Spiller István, Szuper menedzsere, aki egyben az MTI munkatársa is –, és egyáltalán nem volt elkeseredve. A vezetők szerint, ha bármelyik kapus megsérül, vagy rossz formát mutat, hívni fogják.”
Spiller szerint erre egyébként idén sokkal nagyobb esélye lesz pártfogoltjának, ugyanis McLennan lényegesen gyengébb kapus, mint a tavalyi második számú hálóőr, Mike Vernon. A St. Johnban viszont Szuper lesz a poszt első számú várományosa, ami azt jelenti, hogy az előttünk álló szezonban akár 65-70 mérkőzésen is a ketrec elé állhat.
"A válogatott szempontjából akár még előnyös is lehet a döntés – folytatta a menedzser –, hiszen Levente így sokkal több lehetőséghez juthat, mintha Calgaryban maradt volna. Szerintem egyébként év közben, ha nem lesz sérülés a két előtte álló kapusnál, idény végén mindenképpen kipróbálják majd, egyrészt, mivel a statisztikák azt mutatják, a harmadik számú kapusok nagy része lehetőséghez jut a szezon közben, másrészt pedig, mivel év végén lejár a szerződése.”
Utóbbi esetben Szuper részleges szabad ügynökké válna, ami azt jelentené, hogy más csapatok is bejelentkezhetnének érte, igaz ugyan, hogy szerződéshosszabbítási szándék esetén az elsőbbség a Calgaryt illetné.
Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
11 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
11 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
53 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája