Női röpi: Tóth Gábor lett a Békéscsaba vezetőedzője

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.05.15. 11:04
null
Tóth Gábor vezetőedzőként tér vissza Békéscsabára (Fotó: brse.hu)
Az eddig az MTK-t irányító Tóth Gábor lett a békéscsabai női röplabdacsapat vezetőedzője.

 

A 36 éves Tóth Gábor lett a Swietelsky–Békéscsabai Röplabda SE edzője. Nem lesz ismeretlen neki a klub, hiszen a 2016–2017-es idényben másodedzőként már dolgozott Békéscsabán. A játékosként 23-szoros válogatott szakember 2 + 2 éves megállapodást írt alá – olvasható a brse.hu oldalán.

Tóth Gábor szülővárosában, Dunaújvárosban kezdett röplabdázni. 19 évesen már az élvonalbeli felnőttcsapat kezdő feladója volt. Később Kecskeméten ért el szép sikereket, majd pedig külföldön, Romániában és Svédországban is megfordult. Edzői karrierjét a Pénzügyőrnél kezdte, aztán a 2016–2017-es idényben érkezett Békéscsabára, ahol Szasa Nedeljkovics másodedzőjeként dolgozott és nyert bajnokságot, Magyar Kupát, valamint részese volt az első MEVZA-kupa-diadalnak is. Ezt követően az MTK vezetőedzője lett, és a fiatal, zömmel magyar tehetségekből álló csapatot feljuttatta az Extraligába, majd pedig ott ért el szép eredményeket. Tevékenykedett a felnőtt női válogatottnál, két szövetségi kapitány (Alberto Salomoni és Jan De Brandt) stábját is erősítette.

A szakember elmondta, hogy Békéscsaba meghatározó állomása volt edzői pályafutásának, a város, a klub, az itt élő emberek közel kerültek a szívéhez, úgy érzi, ide mindig hazatér.

„A 2016–2017-es szezon előtt, másodedzőként kerültem ide, értékes tapasztalatokkal gazdagodtam, amelyeknek nagy hasznát vettem későbbiekben. Szoros kapcsolatom maradt a klubbal, bármikor örömmel jöttem vissza. Megtisztelőnek érzem, hogy az elmúlt évtized legsikeresebb hazai röplabda-egyesületénél folytathatom a munkát. Egyedülálló az atmoszféra, ami Békéscsabán övezi a klubot, célunk az, hogy a hazai és a nemzetközi porondon is sikeresek legyünk. Agresszív, hatékony röplabdát, mentálisan és fizikailag is erős csapatot építünk. Olyat, amilyet a csabai közönség megérdemel. Mindez nagy kihívás, de készen állok rá! Érzem a klubvezetőség bizalmát, motivált vagyok, alig várom, hogy elkezdődjön a közös munka” – mondta Békéscsaba újdonsült vezetőedzője.

A békéscsabai stáb vonatkozásában még van néhány nyitott kérdés, amelyekre hamarosan pont kerül, illetve a játékoskeret kapcsán is zajlanak az egyeztetések, a következő napokban több bejelentés várható. A tervek szerint júniusban néhány hetet együtt készül a csapat magyar magja.

„Mint ismert, a koronavírus-járvány idő előtt vetett véget a szezonnak, és az ezzel járó átrendeződés miatt szinte teljesen újra kellett tervezni az eddigi koncepciót. Köszönettel tartozunk előző vezetőedzőnknek. A szlovén Vasja Samec Lipicer munkájával elégedettek voltunk, emberileg és szakmailag is nagyra tartjuk őt, azonban minden körülményt mérlegelve a váltás mellett döntöttünk” nyilatkozta Baran Ádám a Swietelsky–Békéscsabai Röplabda SE elnöke.

„Tóth Gábor személyében egy fiatal, rendkívül elhivatott és szakmailag felkészült edző tért vissza a klubhoz, akitől sokat várunk. Nyomon követtük fejlődését, neve már tavaly is ott volt a jelöltek között. Személyes egyeztetéseinkkor meggyőzött elhivatottságáról, arról, hogy segítségünkre lesz céljaink elérésében”
– tette hozzá az elnök.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik