Mexikó-rali: ifj. Érdi Tibor a 18. időt futotta a prológon

Vágólapra másolva!
2012.03.09. 09:08
Címkék
Az ifj. Érdi Tibor, Táborszki Attila kettős a 18. időt futotta a rali-világbajnokság harmadik, mexikói versenyének csütörtöki prológján.

A viadal honlapja szerint a magyar páros 59.2 mp alatt teljesítette a Guanajuato belvárosában rendezett 1.05 km-es szakaszt, 5.5 mp-cel lassabban, mint az első norvég Petter Solberg.

Érdiék idén összesen három világbajnoki futamon állnak rajthoz, és ez az első megméretés, majd következik a németországi és a spanyolországi viadal. Mint azt a pilóta az MTI-nek múlt héten elmondta: egy 2012-es fejlesztésű Mitsubishi Lancer EVO 10-es autóval szerepelnek, a mostani versenyen azonban alaposan megnehezíti a dolgukat, hogy csak csütörtökön kapták meg a gépet.

Mexikóban összesen 24 gyorsasági szakasz vár a mezőnyre, ezek össztávja több mint négyszáz kilométer, a viadal teljes hossza pedig 1200 km.

Ifj. Érdi azt tervezi, hogy amennyiben idén az eredményei megfelelőek lesznek, akkor jövőre már hat viadalon áll rajthoz az úgynevezett PWRC-kategóriában. A PWRC a volt N-csoport, ahol a versenyautók alkotóelemei nagyon sokban hasonlítanak az „utcai" gépekhez.

A magyar autóversenyző tavaly és tavalyelőtt is három-három vb-futamon vett részt.

Legfrissebb hírek

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
4 perce

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
5 perce

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
10 perce

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
10 perce

Sokba került a kihagyott büntető, döntetlennel nyitott a klub-vb-n a Real Madrid

Klub-vb
34 perce

U21-es Eb: továbblőtték magukat a hollandok, hibátlan maradt Németország

Minden más foci
39 perce

Bejelentette a riválistól érkező kapust a Barca; kölcsönadta Pécsi Ármin poszttársát a Pool

Minden más foci
1 órája

Majdnem szenzációval kezdődött a női kosárlabda Európa-bajnokság

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik