Rali: sokoldalú katari Dakar-versenyző csatlakozott Loebékhez

2011.12.15. 22:04
Címkék
Kiváló katari Dakar-versenyzővel erősített a Citroën-istálló: Nasszer al-Attija Sébastien Loeb és Mikko Hirvonen csapattársa lesz a WRC-sorozatban – jelentette be a francia csapat.

A 40 éves pilóta a világbajnoki sorozat második futamától kapcsolódik be a küzdelmekbe, s katari támogatottságú Citroënt fog vezetni. Olivier Quesnel csapatfőnök elmondta, al-Attija remek eredményeivel hívta fel a francia istálló figyelmét.

Al-Attija változatos eredményeket produkált a Dakar-ralin: 2009-ben kilenc ellenőrzőpontot kihagyott (a megengedett négy helyett), így kizárták. A 2010-es Dakar-ralin már jobban vezetett, sőt minden idők legszorosabb versenyében maradt alul Carlos Saninzcal szemben: kicsivel több mint két másodperccel kapott ki a spanyol pilótától összesítésben. A katari pilóta 2011-ben azonban már nem talált legyőzőre.

Al-Attija azonban nem csak a raliban alkot nagyot: sportlövészetben kétszeres Ázsia-bajnok (csapatban, 2002, 2010), a 2000-es olimpián hatodik lett, a 2004-es athéni játékokon pedig negyedik. A 2008-as pekingi olimpián a katari csapat zászlóvivője volt.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája