Beültünk a finn Mikko Hirvonen Ford Focus WRC-jébe Angliában

2007.07.11. 23:34
Címkék
Munkatársunkat szerdán az a megtiszteltetés érte, hogy Silverstone-ban, az F1-es komplexumhoz tartozó murvás ralipályán három kör erejére beülhetett a rali-vb harmadik helyén álló Mikko Hirvonen mellé a Ford Focusba. A kétszeres futamgyőztes nem okozott csalódást.
A kétszeres világbajnoki futamgyőztes Mikko Hirvonen napjaink egyik legjobb raliversenyzőjének számít, a Ford gyári csapatában versenyző finn az egyetlen, aki az elmúlt évek két meghatározó versenyzője, Marcus Grönholm és Sebastien Loeb mellett győzni tudott az idén.A vb-pontverseny élén álló Grönholmtól mindössze 16 pontos hátrányban lévő versenyző gőzerővel készül hazája futamára, az augusztus első hétvégéjén esedékes Finn ralira. A felkészülésébe belefért egy angliai sajtótalálkozó, amelyen kollégánkat is megautóztatta a szigetország egyik tesztpályáján.A Formula-1-es ringjéről ismert Silverstone-ban életreszóló élményt szerzett munkatársunknak, aki a csütörtöki Nemzeti Sportban egyoldalas írással számol be a ritka eseményről.Maga Hirvonen is megszólal, és elárulja, hogy a mai raliban már nem számít, ki milyen országból érkezett, de finnként olyan sztárt csodált fiatalé korában, mint a négyszeres világbajnok Tommi Mäkinen.Részletek a csütörtöki Nemzeti Sportban!
Legfrissebb hírek

Az Atlético Madrid átigazolta a Tottenhamtől Cristian Romerót

Spanyol labdarúgás
17 perce

Márton Viviana változatlanul a tekvandós világranglista és olimpiai rangsor élén

Egyéb egyéni
23 perce

Atlétikai Eb: Venyercsán Bencét az utolsó kilométeren, a 2. helyről büntették meg maratoni gyaloglásban, 6. lett

Atlétika
25 perce

Örülhet az edző, ha élvezik a játékot a fiatalok

Labdarúgó NB I
31 perce

Vizes Eb: Milák, Kós és Kertész is továbbjutott – videók

Úszás
48 perce

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 órája

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
1 órája

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
2 órája