Dakar-rali: töröltek két szakaszt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2006.12.24. 01:35
Címkék
Biztonsági okokból töröltek két szakaszt a 2007-es Dakar-rali szervezői.
A programmódosításra a francia külügyminisztérium ajánlására került sor. A változtatás a tizedik és tizenegyedik szakaszt érinti: a mezőny ezáltal nem megy a mauritániai Némából a mali Timbuktuba, valamint onnan vissza. Január 16-án így Néma-Néma részversenyre kerül sor, 376 km-es mért szakasszal, majd 17-én - félnapos pihenőt követően - egy összekötő etap keretében a mauritániai Ayoun-el-Atrous-ba gurulnak a résztvevők. Egy nappal később a Maliban található Kayes lesz a cél. A külügyminisztérium titkosszolgálati jelentésre alapozva adott tájékoztatást a szervezőknek arról, hogy a tervezett útvonal környékén fegyveres csoport tevékenykedik. Egy mintegy 500 fős algériai iszlámista csoportosulás 400 tagja Algériában tartózkodik, százan azonban Mauritánia, Mali és Niger térségében követik el akcióikat. A viadal január 6-án kezdődik Lisszabonban és január 21-én ér véget, Dakarban.
Legfrissebb hírek

Vadnai Jonatán ismét dobogós a lanzarotei vitorlásversenyen

Egyéb egyéni
17 perce

Osváth Attila már nem sajnálja, hogy hétvégén nem sikerült megverniük az FTC-t

Labdarúgó NB I
24 perce

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
24 perce

Kovács István: Uszik is tiszteleg Papp László emléke előtt   

Ökölvívás
53 perce

NFL: szoros csatában nyert, a 37 esztendős Matthew Stafford lett az MVP

Amerikai sportok
1 órája

NHL: doppingvétség miatt tiltották el 20 mérkőzésre a Pittsburgh védőjét

Amerikai sportok
1 órája

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik