Loeb magabiztosan vezet

HARANGI LÁSZLÓHARANGI LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2005.10.21. 17:19
Címkék
A vártaknak megfelelően biztos előnyt szerezve vezet Korzikán a kétszeres világbajnok Sébastien Loeb. Őt Francois Duval követi, akitől csupán pár másodpercre van Toni Gardemeister, Marcus Grönholm és Petter Solberg. Gyengén teljesít Gilles Panizzi és a Peugeot újonca, Nicolas Bernardi, míg a remeklést bemutatók sorában tudhatja magát Stéphane Sarrazin, és a privátként induló fiatal spanyol, Daniel Sola is.
Holnap további négy szakasz vár Loebre és versenyzőtársaira
Holnap további négy szakasz vár Loebre és versenyzőtársaira
Holnap további négy szakasz vár Loebre és versenyzőtársaira
Holnap további négy szakasz vár Loebre és versenyzőtársaira

Száraz, viszonylag meleg idő fogadta a pilótákat a mai reggelen. Összesen négy gyorsaságit kellett teljesíteniük ma a versenyzőknek, melyek egyenként közel 30 kilométeresek.

Megnyugtató előnyt szerezve vezet az összetettben az újdonsült világbajnok Sébastien Loeb, aki a mai összes szakaszt megnyerte. A francia kiválóság egyébként egy, a napokban adott nyilatkozatában újfent megerősítette, hogy tervei szerint 2006-ban egy privát Citroen Xsara WRC-vel versenyez majd.

Loeböt Duval, Gardemeister, Grönholm és Solberg követi (ebben a sorrendben). Az előbbi négyes között alig pár másodperces különbségek vannak, így a folytatásban a dobogós helyeket illetően bármi elképzelhető.

Rosszul teljesít a Korzika-ralit korábban kétszer is megnyerő Gilles Panizzi, akinek mai produkciója csak a tizenhatodik helyre volt elegendő. Hozzá hasonlóan nem megy a másik két Mitsubishi-pilótának sem, Rovanperä és Galli egyaránt rossz időket ért el. Kiábrándítóan rossz időeredményeket autózott a francia rali-bajnokság legjobbja, Nicolas Bernardi, aki egy gyári Peugeot 307 WRC-vel indulhatott, Grönholm csapattársaként.

Meglepően jó teljesítményt produkál azonban a hazai Stéphane Sarrazin, aki jelenleg a hatodik. Hozzá hasonlóan jól autózik Toni Gardemeister, valamint Marcus Grönholm, akinek köztudottan nem az aszfaltos viadalok a kedvencei. Figyelemreméltó időket produkált még Daniel Sola, aki egy privát Forddal indult, valamint Alex Bengue, aki a Skodának akár pontokat is szerezhet ezen a futamon.

Holnap további négy szakasz vár a versenyzőkre, melyek alatt elképzelhető, hogy ismét rosszra fordul az időjárás.

49. KORZIKA-RALI:

ÁLLÁS EGY NAP UTÁN (121,34 VERSENYKILOMÉTER) - ÉLCSOPORT:
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën Xsara WRC) 1:14:20,3 óra
2. Francois Duval (belga, Citroën Xsara WRC) + 41,3 másodperc
3. Toni Gardemeister (finn, Ford Focus WRC) + 57,7 másodperc
4. Marcus Grönholm (finn, Peugeot 307 WRC) + 1:03,2 perc
5. Petter Solberg (norvég, Subaru Impreza WRC) + 1:07,0 perc
6. Stéphane Sarrazin (francia, Subaru Impreza WRC) + 1:19,4 perc
7. Daniel Sola (spanyol, Ford Focus WRC) + 1:24,5 perc
8. Roman Kresta (cseh, Ford Focus WRC) + 2:18,3 perc
Legfrissebb hírek

Különleges búcsúztatás – Szon a könnyeivel küzdve köszönt el

Angol labdarúgás
4 perce

Török Lilly a spanyol élvonalbeli kézibajnokságba igazolt

Kézilabda
23 perce

Formula–1, Magyar Nagydíj – ki nyer a Hungaroringen?

F1
43 perce

Balogh Gábor: Óriási munkát végeztek a sportolóink és a szakemberek

Egyéb egyéni
53 perce

Bernie Ecclestone: Most már a Hungaroring a világ egyik legjobb pályája

F1
1 órája

Stratégiai megállapodást kötött a Team Bahrain Victoriousszal a magyar Team United Shipping főszponzora

Kerékpár
1 órája

Vizes vb: kínaiak nélküli dobogóval zárultak a műugróversenyek

Vizes vb 2025
1 órája

Vizes vb: Wladár Sándor átvette a zászlót

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik