Harmincmillió a hét magyar rekordnyereménye

2010.05.04. 14:38
Címkék
Ezúttal a PartyPoker online pókertermében született meg a legnagyobb magyar nyeremény a héten.

A PartyPoker havi rendszerességgel megrendezett tornája a Monthly Million, amelynek hétvégi versenyén magyar játékos szakította a legnagyobbat. A „jotslexx” nevű magyar felhasználó is résztvevője volt a viadalnak, amelyen rajta kívül 1477-en indultak még. A magyar a döntőasztalon is megállta a helyét, beverekedte magát a legjobb öt közé.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.

A verseny ezen pontján a még versenyben lévő öt résztvevő az osztozás mellett döntött, és a zsetonmennyiségek alapján osztotta szét a még kiosztásra váró nyereményeket. Mivel „jotslexx” állt a verseny ezen szakaszában a legjobban, ő érdemelte ki a legnagyobb összeget, a magyar pókeres 135 ezer dollárt tehetett zsebre. A tét nélküli folytatásban végül nem sikerült megtartania előnyét, a heads-upban Armin „Schmette” Mette ugyan legyőzte a magyar játékost, aki második helyével is a legnagyobb nyereményt tehette zsebre az eseményen.
 
Érdekesség, hogy bár a „jotslexx” nevű játékos szinte teljesen ismeretlen, immár második hete büszkélkedhet a legnagyobb magyar online nyereménnyel. A magyar játékos egy hete a Full Tilt Poker versenysorozatán, a Full Tilt Online Poker Series egyik versenyén kilencedik lett, a no limit hold’em viadalon 124 841 dollárt nyert.

 A Poker24.hu legfrissebb póker híre: Negreanu küzdelméről szól a HSP 

A VERSENY VÉGEREDMÉNYE
1. Schmette106 704 $
2. jotslexx135 098 $
3. PokaLoko  80.911 $
4. p00cket00  88 607 $
5. brogba84  68 180 $
6. eve_111  34 500 $
7. doneq  26 500 $
8. McShowTix  17 500 $
9. Carteio  13 500 $

 

Legfrissebb hírek

Bundabotránya miatt az európai sorozatokból is kizárták a cseh Karvinát

Minden más foci
2 perce

Oyarzabal góljával vezetnek a spanyolok

Foci vb 2026
8 perce

Legjobb játékosa után menedzserétől is megvált a Nottingham Forest – hivatalos

Angol labdarúgás
9 perce

Oscar-díjas színész házaspár drukkol a spanyoloknak

Foci vb 2026
18 perce

A Liverpool különleges emlékművet állított Diogo Jota és testvére emlékére

Angol labdarúgás
18 perce

Portugál–horvát rangadóra várva: a torontói Budapest Park a szabadidő-sportolók kedvelt helye

Foci vb 2026
45 perce

Elkezdődött a Spanyolország–Ausztria meccs

Foci vb 2026
48 perce

Szerződést hosszabbított csapatkapitányával a DVTK – hivatalos

Labdarúgó NB II
52 perce
Ezek is érdekelhetik