Tóth Richárd 115 ezer dollárt nyert a Bahamákon

2010.01.11. 11:29
Címkék
A karibi viadalon 1529-en neveztek, vasárnap már csak 24-en voltak versenyben. A mezőnyben küzdhetett Tóth Richárd és Lendvai Tamás is. Tóth 488 ezer zsetonnal kezdett, míg Lendvai előtt 662 ezer értékű zsetonhalom hevert a kezdésnél, ezzel előbbi a 23., míg utóbbi a 21. helyen várta a folytatást, amely során mindketten előreléptek.

A két magyar közül Lendvai végül a 20. helyen zárt, nyereménye 87 ezer 500 dollár (kb. 16 millió forint) volt.

Tóth tovább jutott, mivel a nap elején felduplázta magát, végül a 14. helyen búcsúzott. A WPT Szlovákia 2009-es győztese 115 ezer dollárt (kb. 21 millió forintot) vehetett fel a verseny után.

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu.
A versenynap a nyolcfős döntőasztal kialakulásáig tartott, végül Ryan D'Angelo, Ty Reiman, Barry Shulman, Harrison Gimbel, Tom Koral, Benjamin Zamani, Zachary Goldberg és Aage Ravn jutott a fináléba, amelyben nagy lesz az amerikai fölény.

A nyolc döntős közül egyedül Aage Ravn nem amerikai, a shortstack Norvégiát képviseli.

PCA, 5. NAP
A DÖNTŐBE JUTOTT
Ryan D'Angelo – 10 090 000 dollár
Ty Reiman – 9 350 000
Barry Shulman – 6 805 000
Harrison Gimbel – 6 000 000
Tom Koral – 5 370 000
Benjamin Zamani – 3 700 000
Zachary Goldberg – 2 340 000
Aage Ravn – 1 600 000
BEFEJEZTE A VERSENYT
  9. Matthew Haugen  – 150 000 dollár nyeremény
10. Darren Keyes – 150 000
11. Dimitri Hefter – 130 000
12. John Duthie – 130 000
13. James Tolbert – 115 000
14. Tóth Richárd – 115 000
15. Bo Schultz – 100 000
16. Wayne Bentley – 100 000
17. Gijs Verheijen – 87 500
18. Praz Bansi – 87 500
19. Jeff Madsen – 87 500
20. Lendvai Tamás – 87 500

A Poker24.hu legújabb promóciója: Fűszerezd meg a játékod! 1500$-os liga a Chilin!
A Poker24.hu legfrissebb híre: Sztárparádé a bahamai jótékony tornán

Legfrissebb hírek

Georges Leekens figyelmeztette a nyolcaddöntőre készülő belga válogatottat

Foci vb 2026
1 perce

Elmarad a Yoka–Gasszijev nehézsúlyú bokszvilágbajnoki címmecs

Ökölvívás
12 perce

A FIFA szerint helyes volt elvenni a horvátok drámai gólját, itt a magyarázat!

Foci vb 2026
16 perce

Stollárék párosa győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
21 perce

F1, Brit Nagydíj, szabadedzés

F1
33 perce

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
43 perce

Georges Leekens: Most csoda történt velünk, de ebben nem lehet újra bízni

Foci vb 2026
49 perce

Alaba az osztrákok vb-kieséséről: Sok könny hullott az öltözőben…

Foci vb 2026
57 perce
Ezek is érdekelhetik