Póker: Mike Sextont beválasztották a Hírességek Csarnokába

2009.10.16. 13:09
Címkék
A 62 éves kommentátor és játékos egyedüliként kapott elegendő szavazatot a jelöltek közül, így ő is tagja lett a póker Hírességek Csarnokának.

Mike Sexton immár hivatalosan is legendává vált, hiszen beválasztották a Poker Hall of Fame tagjai – azaz a műfaj „halhatatlanjai” – közé. A WSOP-karkötővel is büszkélkedő Sexton volt az egyedüli jelölt idén, mivel a többiek nem kaptak elegendő szavazatot. Illusztris a listája azoknak, akik lemaradtak, mindőjüknek van WSOP-karkötője: Erik Seidel, Phil Ivey, Scotty Nguyen, Barry Greenstein, Daniel Negreanu.

Sexton pókeres pályafutása 1977-ben kezdődött, amikor rájött, hogy pókerezve sokkal többet keres, mint az ügynöki munkájával. A WSOP-n összesen 45 alkalommal végzett fizetős helyen, amivel a vonatkozó örökranglista 11. helyén áll.

 
 Az NSO pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu

A karkötőjét pont húsz évvel ezelőtt 1989-ben nyerte a WSOP-n, amikor az első helyen végzett az 1500 dolláros 7 card Stud Split viadalon. A főversenyen a 12. pozíció volt a legjobb eredménye, amelyet 2000-ben ért el.

Pályája során a pókerrel több mint négymillió dollárt nyert, ám eredményeinél sokkal fontosabb a kommentátori munkája. Nem véletlenül hívják ugyanis a "Póker Nagykövetének", hiszen közvetítései során rengeteg rajongót, hívet toborzott a játék számára.

Legfrissebb hírek

Statisztikák: megvan a vb-k történetének első duplázója – öngólból

Foci vb 2026
7 perce

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
20 perce

Szombati sportműsor: már a nyolc közé jutás a tét a labdarúgó-vb-n

Minden más foci
37 perce

Auf Wiedersehen! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
38 perce

Vb-füstölgések (2. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
38 perce

Messi vs. Vozinha – íme, az Argentína–Zöld-foki-szigetek meccs kezdői

Foci vb 2026
38 perce

Mat Ryanből nem lett Tim Krul, Egyiptom tizenegyesekkel búcsúztatta Ausztráliát

Foci vb 2026
46 perce

Egyiptom nyerte a tizenegyespárbajt, Ausztrália búcsúzik

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik