Póker: még négy magyar küzd a pozsonyi WPT-n

Vágólapra másolva!
2009.09.03. 17:50
Címkék
Hamarosan a fizetős helyekig jut a WPT Szlovákia, és a harmadik napon négy magyar játékos harcolhat még, hogy kiszakítson magának egy részt a 100 millió forintos összdíjazásból. Az eddigi egyetlen magyar WSOP-karkötő tulajdonosa, Traply "Bélabácsi" Péter, a WSOP-második Tóth Richárd, Telek László, valamint Szabó Zoltán reménykedhet benne, hogy sikerül bejutnia a fizetős helyek valamelyikére.

A második napot még chipleaderként kezdő Bélabácsi ugyan már nem vezeti a mezőnyt, de továbbra sem áll rosszul, 226 500 zsetonnal vág neki a harmadik napnak. Nála is jobban szerepelt Tóth Richárd, aki 231 100 zsetonnal kezd ma, míg Telek és Szabó valamivel szerényebb összeggel, 93 100, illetve 86 300 zsetonnal startol.

A pozsonyi Golden Vegas kaszinóban megrendezett tornára összesen 101 játékos fizette be a 4000+400 euró nevezési díjat, így a díjalap 100 millió forint, az első helyet megkaparintó játékos pedig 27 millióval gazdagodik.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Visszatér a World Cup of Poker

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
4 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
4 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
4 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik