Póker: megvan Tom „durrrr” Dwan első élőpókeres ellenfele

2009.08.14. 14:31
Címkék
Az internetes pókeres közösséget már kihívta Tom Dwan, most élőben is párbajra hívja a bátor vállalkozókat.

A mindössze 22 éves amerikai klasszis Patrik Antonius elleni interneten zajló, fogadáson alapuló szimultán játéka kissé lelassult, ennek a nyári versenydömping, és a két résztvevő egyéb elfoglaltsága A mindössze 22 éves amerikai klasszis Patrik Antonius elleni interneten zajló, fogadáson alapuló szimultán játéka kissé lelassult, ennek a nyári versenydömping, és a két résztvevő egyéb elfoglaltsága

Az NSO Pókerrovatának szakmai partnere a poker24.hu

is közrejátszik. Tom Dwan például élőben is párbajra hívta a világot, bárki, akinek van félmillió dollárja, leülhet „durrrr” ellen egy élő heads-upra, sőt, meg is határozhatja a játék fajtáját is.

Dwan pot limit omahában és no limit hold’emben várja az ellenfeleket, a hírek szerint már meg is van első ellenfele. Sammy „Any Two” George vállalta a kihívást, és a tervek szerint szeptemberben megküzd „durrrr”-ral. Az üzletember főként készpénzes játékokra specializálódott, jelentős versenyeredménye nincs. A tervek szerint a szeptemberi csatáról televíziós vagy netes közvetítés várható.

A Poker24.hu legfrissebb híre: Urindanger tarolt a FullTilten

Legfrissebb hírek

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
9 perce

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
12 perce

A szünetben vezetnek a kolumbiaiak

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias kapáslövésével jutott a nyolcaddöntőbe Kolumbia – videó

Foci vb 2026
1 órája

Lionel Messi: Tudtuk, hogy semmit sem adnak ingyen

Foci vb 2026
2 órája

Elindult a tizenhatoddöntő utolsó meccse!

Foci vb 2026
2 órája

Videók: elképesztő bombagólt szerzett Cabral, de két argentin fejes döntött

Foci vb 2026
2 órája

Lionel Messi újabb rekordjai; Vozinha hozta azt, mint a spanyolok ellen – statisztikák

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik